Új pókfajt fedeztek fel: csupán egyetlen csípésétől megrohad az emberi hús

Mexikóban talán minden eddiginél durvább pókfajt találtak, aminek a mérge olyan erős, hogy egyetlen csípése után akár 40 centiméter átmérőjű, súlyos sérülést okozhat az embernél.

Egy Alejandro Valdez-Mondragon nevű biológus és egyetemi professzor a hallgatóiból álló csapatával éppen egy Mexikóban található városban, Tlaxcalában voltak, amikor egy újnak tűnő pókfajra lettek figyelmesek. A felfedezés után a különböző vizsgálatok eredményeiből kiderült, hogy olyan erős az ízeltlábú mérge, hogy egyetlen csípésétől megrohad az emberi hús, ráadásul elég nagy területen – írja a DailyMail.

A nem túl barátságos kinézetű pókot Loxosceles tenochtitlannak nevezték el a felfedezői, és állítólag alapból nem agresszív, csak ha veszélyben érzi magát, bár ez nem megnyugtató, mivel a legtöbb állatra igaz. Úgy tűnik, hogy a Mexikóban őshonos lény hasonlít egy másik, eddig ismert fajtára, de a genetikai vizsgálatok alapján teljesen különbözik tőle.

A pók szeret behúzódni kis zugokba, szóval a háztartásokban található bútorok között és a résekben jellemző a megjelenése. Ez pedig elég sok veszélyt rejt magában, mivel ugyan nem halálos a mérge, de komoly sérülést tud okozni, ha esetleg véletlenül összetalálkozik vele az ember otthon, és kölcsönösen megijesztik egymást.

Ettől függetlenül a szakértő szerint fontos szereplője a helyi ökológiának, mivel főleg rovarokkal táplálkozik, így ha esetleg eltűnne, az komoly hatással lenne a környezetre. Az embereknek viszont az a legjobb esélyük az elkerülésére, ha rendszeresen takarítanak otthon, és ügyelnek, hogy ne legyenek rejtekhelyek számára a házban, vagy lakásban.

forrás

Similar Posts