Sosem gondolta volna a zokogó nyugdíjas pár, hogy ezt fogja tenni velük a rendőr, amikor félre állította őket

A rendőr benyúlt a kocsiba, és megragadta a nő kezét!

Szokásos napnak indult. A rendőr kocsijában várakozott az út szélén, és gyorshajtókra vadászott. Hamarosan be is jelzett a gép, amikor egy nyugdíjas páros száguldott el mellette.

A rendőr hamarosan beérte őket és villogva félreállította a kocsit. Két nyugdíjas ült benne szomorú arccal. A biztos úr megkérdezte, hogy minden rendben van-e és hogy merre sietnek. A válaszra azonban nem számított.

Maxine és Jimmy a napokban vesztette el a lányát és a megemlékezési ceremóniára tartottak éppen. Az idős nő elmondta, hogy figyelt a vezetésére, de ilyen állapotban egyszerűen nem tűnt fel neki, hogy átlépte a sebességhatárt.

A rendőr ekkor váratlan mozdulatot tett. Megfogta a nő kezét, és megkérdezte, hogy imádkozhat-e értük és elhunyt lányért. Ezután együtt imádkoztak.

„Ez nehéz…nagyon nehéz. A legnehezebb elveszteni a gyerekedet.” – mondta a rendőr később egy riportban.

A nő így írta le a történteket:

„Úgy hiszem, ő volt a csoda abban a napban. A csoda, amire szükségünk volt.”

A rendőr így emlékezett a közös pillanatra:

„Az ima közepén megszorította a kezemet, és könnyek csorogtak végig az arcán.”

Similar Posts