Íme 20 archív felvétel, ami bizonyítja, hogy mi valószínűleg sosem leszünk olyan menők, mint a szüleink

Mindannyian szeretünk néha nosztalgiázni kicsit a családi fotóalbumokban, hiszen ezeknek a csodás „időgépeknek” a segítségével nemcsak a saját, de szüleink és nagyszüleink gyerekkorába is egyaránt visszarepülhetünk. Megnézhetjük az első randevújukat, az első autóvásárlásukat, és tulajdonképpen minden nagyobb pillanatot, amikor anyáink és apáink igazán boldogok voltak életük során.

Ahogy öregszik az ember, úgy válnak egyre értékesebbé számára ezek a szülőkről készült féltve őrzött képek, és bizony az sem ritka, hogy a leglátványosabb fotókkal még az interneten is eldicsekedünk olykor a nagyvilágnak. A most következő emberek is ezt tették, a szüleikről készült elképesztő fotóknak hála pedig egy kis betekintést nyerhetünk a múltjuk szívderítő, nagy pillanataiba.

1. ,,1955. Ez a kép édesanyám házában készült, mielőtt először randizni ment volna édesapámmal. 60 évig voltak házasok.”

885617114_1750500259342743.jpg

2. ,,Anyám és én, 1982-ben, Argentínában.”

362212299_1527050026970238.jpg

3. ,,Ezek a szüleim valamikor 92 és 93 környékén. A mai napig úgy flörtölnek, mintha csak tegnap találkoztak volna.”

975166573_500500263294001.jpg

4. ,,Apámnak sikerült elég pénzt összegyűjtenie, hogy megvegye élete első autóját a 80-as évek közepén. Kaliforniában dolgozott és gyümölcsöt szedett.”

53037016_1580187050027197.jpg

5. ,,A csodálatos szüleim és én, 1990-ben. Apám szobrász, anyám énekesnő volt.”

1335223876_1744351050028504.jpg

6. ,,Anyám, amint a tengerparton futkározik édesapámmal az első randijukon, San Diego-ban, 1981-ben”

1605892997_112205002985196.jpg

7. ,,Apám úgy nézett ki, mint a pakisztáni Bruno Mars az 1980-as években.”

849921550_1050029835607093.jpg

8. ,,Apám gitározik egy hatalmas hangszórón ülve, 1979-ben, Japánban.”

770837235_1738205003052983.jpg

9. Csak egy szerető édesanya képes lefeküdni a földre, hogy élő rámpa legyen belőle a fia biciklis kaszkadőrmutatványához.

58581009_90500315521894.jpg

10. ,,Édesapám a Fülöp-szigeteken a 80-as évek elején.”

1900313432_985805003248714.jpg

11. ,,A nagymamám, amint segít édesanyámnak az esküvője napján, 1968. május 11-én.”

757571748_290500326199709.jpg

12. ,,Édesapám, az iskolai szalagavató előestéjén a 70-es években. Ezt a legendás képet a testvére készítette róla, aki nem mellesleg profi fotós volt.”

551411023_467408005003367.jpg

13. ,,A szüleim egy vakrandin ismerkedtek meg, pontosan 50 évvel ezelőtt.”

1395223427_905003456001487.jpg

14. ,,Édesapám és élete egyik legnagyobb fogása, 1987-ben.”

1574680377_501505003516549.jpg

15. ,,A gyönyörű édesanyám, 1967-ben.”

431382077_90500365805944.jpg

16. ,,Az időjárásjelentő édesapám az első munkanapján, 1987-ben.”

457682451_43276630500367.jpg

17. ,,Az édesapámmal randizni készülő anyukám, 1972-ben.”

1804605490_1603128005003756.jpg

18. ,,A hármasikrekkel (én, a bátyám és a húgom) terhes édesanyám, a terhessége 5. hónapjában.”

337607712_1225838730500386.jpg

19. ,,Apám és az első kölyökkutyája, 1990-ben.”

90611666_664590500383308.jpg

20. ,,A szüleim esküvője, 1964-ben.”

1171103332_321463050039170.jpg

Similar Posts