Íme 18 bizonyíték, hogy az emberiség minden kérdésre tudja a választ

Bár lehet, hogy a címben kissé túloztunk, az viszont tény, hogy az ember évről-évre egyre több eddig feltérképezetlen területet ismer meg, és köszönhetően a technológiai fejlődéseknek és kutatás-fejlesztési áttöréseknek, egyre több izgalmas kérdésre kapunk választ. Ezek közül mazsolázgattunk most néhányat, amelyek egy része talán téged is foglalkoztatott – vagy ha nem, akkor majd ezután fogsz rajtuk rágódni.

– A Binghamtoni Egyetem (USA) pszichológusai egy kutatás során kiderítették, hogy az üzenetben folytatott beszélgetések során az emberek többsége a mondat végi pontot úgy ítéli meg, hogy az hazugság.

2047089358_349061508075913.jpg

Egy 126 személyből álló csoportot vizsgáltak meg, akiknek a következőhöz hasonló párbeszédeket rekonstruálták:

Dave adott nekem egy ajándék jegyet, van kedved velem jönni?
Igen.
A válaszokat írásjellel és írásjel nélkül adták meg a diákoknak, akik egyöntetűen úgy állapították meg, hogy a mondat végi pont annak a jele, hogy az illető hazudik, és/vagy nem teljesen őszinte, amit mond. A kísérletből az is kiderült, hogy a felkiáltójellel zárult mondatot tartják a legőszintébbnek az emberek.

– Otthonunk hőmérséklete befolyásolja a szerelmi életünket.

1893757628_763150808413090.jpg

Azt, hogy a férfiak jobban szeretik a hűvös helyeket, míg a nők gyakran fázósak, eddig is mindenki tudta. Tudósok azonban bebizonyították, hogy a túl hidegben vagy túl melegben élő párok sokkal gyakrabban veszekednek, mint a tudósok által arany középútnak tartott 22 °C-os hőmérsékletű lakásban élő párok. Ha tehát kiegyensúlyozott és boldog párkapcsolatra vágyunk, akkor a 22 °C a kulcs – legalábbis elméletben.

– A férfi agy gyorsabban öregszik, mint a női agy.

Ezt a következtetést a Pennsylvaniai Egyetem (USA) tudósai szűrték le, miután egy kutatás során észrevették, hogy az életkor haladtával a férfiak sokkal gyakrabban panaszkodnak romló memóriára és koncentrációs zavarokra, míg a nőkre inkább csak a depressziós hangulat növekedése jellemző a kor haladtával.

– A fogaink száma befolyásolja a memóriánk minőségét.

111634195_1481508109510637.jpg

A kísérletben 300 időskorú személyt vizsgáltak, akiknél egyértelműen kimutatták, hogy minél kevesebb foguk van az alanyoknak, annál nehezebben emlékeznek vissza bizonyos információkra. A kísérlet eredményét egyébként azzal magyarázták, hogy az elhullott fogaknak köszönhetően az idegi összeköttetések megszakadnak, a memorizálásért felelős agyi régió munkája pedig gyengül emiatt.

A munkanélküli emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek alvászavarban, mint a dolgozó társaik.

Ezt a Lipcsei Egyetem tudósai állapították meg, akik 9000 embert vizsgáltak meg a kísérlet során. A munkanélküli egyének csaknem 42%-ánál jól kimutatható rendellenességet figyeltek meg alvás közben, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a társadalmi és gazdasági helyzetünk szó szerint álmunkban is kísért minket.

– Szőlő a mikróban = plazma.

1499790228_1481115081241561.jpg

Ha egy szőlőszemet félbe vágva megmelegítünk a mirkóban, akkor fényesen világító plazma jön létre. A szőlőszem azért bocsát ki világító gázfelhőt ilyenkor, mert a két fele közötti kis héjdarabka egyfajta antennaként szolgál a mikrohullámoknak, amelyeket belevezet a szőlőszem két felébe. Az energia azonban ahelyett, hogy távozna a szőlőszemből, a két fél között ide-oda áramlik, és végül a keskeny összekötő héjdarabka annyira felforrósodik, hogy meggyullad. A szőlő ilyenkor úgynevezett plazmát hoz létre. Az egészről videót is láthattok, ha ERRE a linkre látogattok.

– Amikor valaki hazudik, felmelegszik az orra.

Ezt a Granadai Egyetem pszichológusai figyelték meg, akik egy kísérlet során bebizonyították, hogy ha egy személy hazudik, akkor az orra körüli terület hőmérséklete emelkedni kezd. Ez a jelenség a „Pinokkió-hatás” nevet kapta.

– A kisgyermekek szinte végtelen mennyiségű kérdést képesek feltenni a szüleiknek.

1660713238_1815081361682180.jpg

Egy átlagos 4 éves gyermek körülbelül 400 kérdést intéz a szüleihez naponta, ami azt jelenti, hogy átlagosan 2 percenként kérdez valamit a szüleitől. (ha azt vesszük alapul, hogy 14-16 órát van ébren) Összehasonlításképpen az általános iskolai tanárok átlagosan 20-40 kérdést, míg az ápolók és orvosok 20-30 kérdést tesznek fel naponta.

– A brit diákok szerint Sherlock Holmes létező személy volt.

Egy 2008-as felmérés szerint a brit tinédzserek 58%-a gondolja úgy, hogy a Conan Doyle által kitalált Sherlock Holmes egy élő, létező személy volt. Winston Churchill-ről (korábbi Brit miniszterelnök) azonban a válaszadók 28%-a úgy gondolta, hogy kitalált személy.

– A szmog enyhén narkotikus hatású.

482212664_223150814696371.jpg

Kutatások kimutatták, hogy a nagyvárosi szmogban található anyagok enyhe narkotikus hatást okozhatnak. Ez stresszoldó hatást válthat ki, ezért a betondzsungelben élő emberek például könnyebben alkalmazkodnak a nagyvárosi dugókhoz, mint az ingázó, külvárosi kerületekből és/vagy vidékről bejáró emberek.

Régen a mozifilmek előtt vetített előzeteseket a filmek után játszották.
Ezért is kapták az angol „trailer” (vagyis pótkocsi) nevet. Mivel azonban a marketingesek rájöttek, hogy az emberek nem szívesen maradnak ott, hogy a levetített mozifilm után megnézzék a többi film előzetesét, ezért átrakták azokat a filmek elé.

– Az éjjeli baglyok nagyobb eséllyel szinglik, mint a korán kelő típusok.

2014173998_741574150815756.jpg

A Chicagói Egyetem kutatói ezt azzal magyarázzák, hogy az éjszakai életben mozgó emberek általában rövid, egyéjszakás kalandokra vágynak és ritkán alakul ki komoly kapcsolat az ilyen együttlétekből, míg a koránkelő típusok a kávézókban, éttermekben és egyéb helyeken sokkal nagyobb valószínűséggel találnak rá egy komoly, hosszútávú kapcsolatra.

– Egy alma elfogyasztása több energiát adhat nekünk korán reggel, mint egy csésze kávé.

Ezt a Floridai Egyetem kutatói állapították meg, akik futókon végzett kísérlet során egyértelműen kimutatták, hogy az almát fogyasztó személyek fittebbek és vidámabbak voltak, mint a kávét vagy épp semmit sem fogyasztó alanyok. Ezt a tudósok azzal magyarázzák, hogy az alma keményítőt tartalmaz, ami segíti a tüdőbe jutó oxigén áramlását.

– A világon egy nap alatt történő összes vásárlás 80%-át a nők teszik ki.

525072443_162631150817507.jpg

Ők veszik az élelmiszereket, ők gondoskodnak a családról és igaz, ami igaz…az öltözködésükre is jobban odafigyelnek, mint a férfiak, akik csak a vásárlások 20%-áért felelősek.

– A 20. század végén kitiltották a kutyákat az Antarktiszról.

Természetesen a kutyaszán még mindig roppant népszerű közlekedési mód arrafelé, ám 1994-ben betiltották az idegen (nem őshonos) állatok behozatalát, mivel azok olyan betegségeket hozhatnak be, amik ellen az ott élők nem rendelkeznek kellő immunitással.

– A krónikus fájdalom demenciához vezethet.

1632998950_562503515081961.jpg

Egy több, mint 10 ezer ember bevonásával készült tanulmány kimutatta, hogy a krónikus fájdalommal élés demenciához, vagyis elbutuláshoz vezethet. Az állandó fájdalmat érző élő emberek egyébként könnyebben esnek depresszióba és nagyobb eséllyel szenvednek memóriaproblémákban.

– Thaiföldön zombi-hangyák élnek.

244331630_1587140515082140.jpg

A Thaiföldön őshonos alapjában véve élősködőnek számító Ophiocordyceps nevezetű gombafaj megtelepszik a hangyákon, majd károsítja azok idegrendszerét. A hangyák ebből mit sem éreznek, ám körülbelül egy hét után szemmel láthatóan megváltozik a viselkedésük és elvesztik az irányítást a testük felett.

– A japán emberek szervezetében él egy Bacteroides plebeius nevezetű baktérium, ami segíti a nyersen elfogyasztott ételek emésztését.

Ez a baktérium a nyers algákkal kerül a szervezetükbe, majd az ott kifejtett hatásnak köszönhetően segít megemészteni a nyersen elfogyasztott élelmiszereket, valamint véd számtalan élelmiszerekkel terjedő betegségtől.

– Az elnökök és vezetők jóval rövidebb ideig élnek, mint a hétköznapi polgárok.

1948431849_492901508226721.jpg

Egy átlagos ma élő elnök körülbelül 7 évvel rövidebb ideig él, mint egy hétköznapi ember, és 23%-kal magasabb a korai halálozás kockázata. Ennek hátterében a folyamatos stressz, krónikus fáradtság és a munkával járó veszélyek állnak.

Similar Posts