Íme 16 megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy valóban létezik szerencse az életben

A sors néha nagyon furcsa és kegyetlen játékot tud űzni az emberrel.

Egyik nap még úgy érzed, hogy semmi sem sikerül, és üldöz téged a balszerencse, ezért alig várod, hogy végre holnap legyen, ám a másik nap viszont a kegyeibe fogad fortuna, szinte minden összejön, és azt kívánod, bárcsak soha nem érne véget ez a nap.

Erre mondjuk azt, hogy egyszer fent, egyszer lent.

Olyan ez, mintha folyamatosan egy hullámvasúton ülne az ember, amiből nincs kiszállás.

Ma összegyűjtöttünk néhány képet, amin az emberek éppen igen nagy mázlistának érezhették magukat, ugyanis ilyen dolgok csak egyszer történnek az ember életében.

Kint felejtettem a fényképezőgépemet a kocsimon, ami kilométereken át utazott így, de mégsem esett le.

Kicsúszott a kezemból… még szerencse, hogy volt a hűtőszekrényben polc.

Az őrangyalok nagyon vigyáztak a kocsimra.

Az a felbecsülhetetlen érzés, amikor olyan helyet fogsz ki, hogy pont előtted nincs ülés.

Mekkora mázli, hogy lassan nyitották ki a szekrényt.

Csupán pár centi választotta el attól, hogy lezuhanjon.

A pillanat, mikor két szívinfarktust kihordasz lábon.

Ki gondolta volna, hogy mindkettő egy karcolás nélkül megússza.

Mekkora esély volt rá, hogy egyik re sem folyik rá?

Szerencse, hogy nem pár centivel lejjebb törte be a szélvédőt.

A sors is azt akarta, hogy ezeket megegyem ebédre.

A sors néha tényleg érdekes játékot űz velünk… a macskánk verte le az akváriumot.

Amikor teljes joggal érezheted úgy, hogy szerencsés nap ez a mai…

Az életmentő sisak. Még jó, hogy csak ekkora sérülést szenvedett el.

forrás: staxblog.hu

Forrás: latnodkell.com