Íme 10 alkalom, mikor a színészek ki nem állhatták a filmes jelmezüket, amelyet mi mindannyian szerettünk

Mindenki tudja, hogy a hősök egyik legfontosabb kellékei közé tartozik a jelmez, melyben megállítják a bűnt és védik az ártatlanokat. A filmvásznon nagyon kényelmesnek tűnhetnek ezek a ruhák, de a színészek és a színésznők egészen máshogy vélekednek erről. Gondolj csak bele, hogy a tűző napon állsz egy páncélban, aminek még súlya is van és úgy kell különböző kaszkadőri mutatványokat elvégezned. Fárasztónak hangzik? Mert az is. Nem egy olyan hősről tudunk, akik nagyon utálták a jelmezeiket, például maga Vasember, vagy a Fekete Özvegy, de még Pókember is. A mai cikkünkben bemutatjuk nektek azokat a színészeket, színésznőket, akik meglehetősen feszélyezve és idegesen érezték magukat a ruháikban. Minden tiszteletünk egyébként az övék, hogy ennyi ideig kibírták benne.

1, Tom Holland-nek látási és hidratációs problémái voltak a Pókember jelmezben.

Tom Holland játszotta legutóbb Pókember szerepét és annak ellenére, hogy ez a szerep karrierjének egyik legfontosabb mérföldköve, nem igazán szeretett a jelmezben lenni. Egy interjúban elmondta, hogy nagyon kényelmetlen viselet, nehéz volt benne látni és a legrosszabb az volt, hogy egy műanyag csövön keresztül kellett innia, mert a ruhának nem volt a száján nyílás. Azt mondta úgy érezte magát, mint egy óriási szomjas növény.

1009947533_2007902162206053.jpg

2, Paul Bettany nem hallotta színésztársait Vízió jelmezében a forgatások alatt.

Paul Bettany számos akciófilmben játszott már, de leghíresebb szerepe mégis Vízió volt a “Bosszúállók: Ultron kora” című filmben. Egyszer azt mondta, hogy nagyon fájdalmas és kényelmetlen volt abban a ruhában lenni, főleg úgy, hogy gyakorlatilag semmit sem hallott abból, amit színésztársai mondtak neki. “Csak az arcod van a levegőn, a többi testrészed egy szilikonos, nem jól szellőző ruha alatt van.” – mondta Paul.

427395378_1220605019330772.jpg

3, Robert Downey Jr. klausztrofóbiásan érezte magát a Vasember páncélban.

Robert Downey Jr.-t is több szerepben láthattuk már, de még mindig a leghíresebb szerepe Tony Stark volt, vagyis Vasember. A külső szemlélők úgy láthatták, mintha a színész imádna ebben a páncélban lenni, de ez nem igaz, ugyanis Robert sokszor klausztrofóbiásan érezte magát benne, annak ellenére is, hogy nem szenved ebben a betegségben.

“Tudni kell rólam, hogy nem vagyok klausztrofóbiás, ám ennek ellenére is csak pár órát tudtam ebben a jelmezben lenni. Bizonyos idő után kénytelen voltam levenni, mert olyan rosszul éreztem magam benne.” – mondta Robert.

1776681323_52206068910320.jpg

4, Scarlett Johansson folyamatosan izzadt és viszketett a bőre a ruha alatt.

Scarlett Johansson, aki Fekete özvegy karakterét játszotta el a Bosszúállók című filmekben, arról számolt be, hogy nagyon szerette ezt a szerepet, de utálta azt a fekete ruhát viselni. Tény és való, hogy nagyon vonzó volt benne, de mégsem volt annyira jó választás. Folyamatosan izzadt és emiatt állandóan viszketett a bőre, ami egy idő után már kezdte nagyon bosszantani.

2016272781_118706222060624.jpg

5, Margot Robbie nem szerette azt a szűk nadrágot, amit ráadtak.

Margot Robbie, játszotta el Harley Quinn szerepét az “Öngyilkos osztag” című filmben. A színésznő nagyon jól játszotta a szerepét annak ellenére is, hogy nagyon kényelmetlenül érezte magát a jelmezében. Egy interjúban azt mondta, hogy nagyon szorította az a kisnadrág és emiatt nem érezte jól magát benne. Persze a külső szemlélők azt gondolhatták, hogy szeret benne lenni, mert csillog és nagyon vonzó benne, de nem így van.

519746255_1172206078319303.jpg

6, Chadwick Boseman úgy érezte, hogy megfullad a Fekete Párduc jelmezben.

A Fekete Párduc először az “Amerika Kapitány: Polgárháború” című filmben tűnt fel és akkora sikert aratott, hogy a készítők úgy döntöttek, külön filmet csinálnak róla. Chadwick Boseman igazán fenségesnek tűnt a Fekete Párduc jelmezében, de nem érezte magát olyan jól benne, mint azt sokan gondolták. Nagyon sokszor kellett leállni, mert a színész úgy érezte megfullad a maszk alatt. Főleg a meleg napokon volt igazi kínszenvedés abban lennie, sok türelem kellett hozzá, de végül meglett a munka gyümölcse.

1361531325_56622060758825.jpg

7, Ron Perlman nem szerette a sminket a Hellboy forgatása alatt.

Ron Perlman nagyon fárasztónak tartotta, hogy órákon keresztül kellett a sminkesnél ülnie, hogy elkészüljön a tökéletes Hellboy megjelenés. Jake Garber sminkművész festette ki a színész arcát, és meg kell hagyni remek munkát végzett.

Perlman elismerte, hogy bár soha nem akart ennyi időn keresztül a sminkesnél lenni, még is megérte, mert csak így hozhatták ki a filmből a legjobbat.

1332745421_1473122060875410.jpg

8, Rebecca Romijn nem tudta elviselni, hogy nincs rajta ruha, mikor Mystique szerepét játszotta el.

Rebecca Romijn játszotta Mystique szerepét az X-Men 2. című filmben. A színésznő lenyűgözően nézett ki kék színben, de nem érezte magát jól közben. Egy interjú során bevallotta, hogy nem volt hajlandó ruha nélkül eljátszani a szerepet, mert nem bírta elviselni a tényt, hogy legintimebb testrészeit mások is lássák. Folyamatosan ellenőrizte, hogy azok a testrészei ne látszódjanak ki.

1858640584_1834422060855581.jpg

9, Carrie Fisher nem szerette, hogy fémbikiniben kellett üldögélnie.

Leia hercegnőnek fém bikiniben kellett lennie, a “Star Wars: A Jedi visszatér” című film néhány jelenete alatt. Szó szerint sokaknak ez volt a legemlékezetesebb jelenet az egész filmből, ami nem csoda, hiszen a színésznő nagyon szép volt. Carrie Fisher viszont nem igazán szerette ezt az öltözéket. Úgy érezte, mintha nem lenne rajta ruha, de mivel nem volt választása kénytelen volt elviselni.

1135573331_609122060912870.jpg

10, George Clooney zavarban volt a Batman jelmezén található mellbimbók miatt.

A kritikusok szerint a “Batman és Robin” című film nem lett akkora siker, mint várták. Batman szerepét George Clooney játszotta el, aki hozzátette, hogy zavarban érezte magát, mert ruhája nagyon szoros volt, és emellett még mellbimbói is voltak, ami csak tetézte a problémáját.

1347664542_550220609256175.jpg

Te gondoltad volna, hogy ennyire nem szerettek a jelmezeikben lenni?

Similar Posts