Ez a 9 leggyakoribb hiba, amit minden fiatal szülő elkövet

A szülők megpróbálják a csillagokat is lehozni gyerekeiknek, mindent megtesznek, hogy semmiben se szenvedjenek hibát, ám még a legkövetkezetesebb szülők is olykor elkövetnek egy-két hibát. Persze a kezdő szülőktől nem lehet elvárni, hogy mindent tökéletesen tudjanak, és pontosan ezért hoztuk létre ezt a cikket, amiben olyan gyereknevelési hibákat említünk meg, amelyeket nagyon sokan elkövettek az életük során. Lássuk hát azt a kilenc dolgot, amit érdemes lenne elkerülni.

1, A gyerek hőmérsékletének ellenőrzése kézzel

A csecsemők teste melegebb, mint egy felnőtt emberé. A normál testhőmérsékletük 36 és 37,9 °C között mozog. Ez a felnőttek esetében már láznak minősül. A kis változást nem lehet kézzel érzékelni, ezért mindenképpen lázmérőt kell használni ahhoz, hogy pontosan meg lehessen állapítani, beteg a gyerek vagy sem. A 3 hónaposnál fiatalabb csecsemők esetében a rektális hőmérő mutatja a legpontosabb értéket.

2, Pelenka készlet tartás

Sokan úgy gondolják, hogy okos dolog előre megvenni a pelenkákat, pedig nem, mivel csak a pénzt dobják ki a szülők az ablakon. A kisbabák nagyon gyorsan nőnek, heti szinten növik ki mind a ruháikat. Pontosan ebből kifolyólag nem szabad előre megvenni a pelenkákat, mert így idő után már nem lesz jó rá a méret.

3, Túl korán veszik el a cumit

Sok szülő fél attól, hogy gyermeke fülfertőzést és fogászati problémákat szenved el a cumitól, ezért úgy döntenek, hogy elveszik tőle. Ez viszont baj, mert ha túl korán veszik el a cumit, akkor elkezdhetik szopni az ujjukat, amiről megint nehéz leszoktatni. Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia szerint az optimális cumileválasztási kor hat hónapos korukban van.

4, Elektronikai eszközök használata

A legtöbb szülő mobiltelefonnal vagy TV-vel próbálja szórakoztatni gyermekét, ez viszont káros az egészségükre. Egy tanulmány szerint eme eszközök miatt olyan sugárzás éri a gyermeket, mely közvetlenül érinti az agyi fejlődését, sőt növeli a daganatok kialakulásának kockázatát.

5, Bebugyolálni a gyereket ha lázas

Többen is abban a hitben vannak, hogy a lázat és a betegséget ki kell izzadni. Nos, nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez valóban működik, de ha bebugyolálod és jó melegen felöltözteted a gyereket, azzal csak kellemetlen órákat okozol neki. Ahelyett, hogy ezzel is túlterhelnéd a gyereked, vedd le róla a takarót, és öltöztesd fel egy kényelmesebb levegősebb ruhába, majd tedd őt egy olyan szobába, ami kellemesen hűvös.

6, Pelenkacsere egyből ürítés után

Azért nem célszerű egyből kicserélni a pelenkát ürítés után, mert előfordulhat, hogy még nem végeztek a dolgukkal és így könnyen betalálhatnak. A mai modern pelenkák képesek órákon át tartani a pisit vagy a kakit úgy, hogy a baba ebből szinte semmit sem észlel. Érdemes egyébként néhány percet várni a pelenkacserével így nem érnek kellemetlen meglepetések.

7, Túl korán kezdik etetni kanállal

Az orvosok szerint ha túl korán kezdik el kanállal etetni a gyerekeket az károsan hathat az egészségükre és általános fejlődésükre. Ők azt javasolják, hogy a gyerekek próbálják meg saját magukat etetni. Állítások szerint az a gyerek, akit túl korán kezdenek el kanállal etetni étvágyzavaros és/vagy túlsúlyos lehet. Akik viszont saját tempójukban esznek egészségesebbek.

8, Túl sok pénzt költenek a gyerekekre

A kisbabák elképesztő módon nőnek, így fölösleges nekik olyan sok ruhát venni, mert lehet az egyik héten még jó rá, de a másikon már nem. Ha csak a szülő nem akar fölöslegesen pénzt költeni, akkor ne vegyen neki drága ruhákat… stb.

9, Fizikailag bántalmazni vagy fenyegetni őket

Nem a legjobb megoldás, ha felemelik a gyerekkel szemben a hangot, vagy fizikailag bántalmazzák őket, mert rossz fát tettek a tűzre. Valójában ez csak további problémákat okoz. Egy pszichológus szerint minél többet és minél jobban kiabálnak egy gyerekkel annál kevésbé fog hallgatni a szüleire. A megfélemlítés nem jó gyereknevelési eszköz. Érdemesebb inkább velük bensőségesebben beszélni.

Mi a véleményed?

Similar Posts