Ez a 10 legnagyobb hiba, amit a legtöbb szülő elkövet, ám idővel nagyon megbánják

Gyakorlatilag minden szülő azt akarja, hogy gyermeke boldog legyen. A szülők úgy gondolják, hogy új játékok megvételével pótolni tudják az együtt töltött időt vagy, hogy a magas elvárás majd javít az iskolai teljesítményeiken. Nos ez hatalmas tévedés, ugyanis a szülővel töltött boldog pillanatokat semmi és senki nem kárpótolja, sőt az elvárások is csak rontanak a helyzeteken. Igaz, hogy minden szülő sajátos módon neveli a gyermekét, ám ez nem minden esetben bölcs, hiszen sok hibát követnek el közben. Ma olyan cikket készítettünk nektek, ami bemutatja azokat a dolgokat, amiket a szülők elszalasztottak gyermekekkel, de már nagyon megbánták.

Nem használták ki a gyermekükkel töltött időt.

Úgy, ahogy a gyereknek szüksége van a felnőttekkel való kommunikációra és együtt töltött időre, ugyanúgy szüksége van a szülőknek is a gyermekükkel töltött időre. Nem gond, ha a szülő lefoglalja magát, míg gyermeke játszik, viszont ne váljon szokássá, mert egy nap azon kapod magad, hogy a gyereked felnőtt és észre sem vetted.

Ne vesztegesd el az együtt töltött időt, állj közel gyermekedhez mentálisan is.

Keveset ölelgették a gyermekeiket.

A tudósok szerint mind mentális és mind fizikai egészség szempontjából fontos, hogy a gyermekeinket folyton megöleljük. Egyes szülők azonban nem ölelik meg gyakran csemetéjüket, sőt baba korukban sem tartják őket hosszú ideig, mert azt vallják, hogy hozzászoknak.

Ez azt eredményezi, hogy a gyermek felnőttként nem fogja hagyni, hogy megöleljék.

Kevés képet és videofelvételt készítettek a családról.

A képek azért fontosak, mert a gyermek a legértékesebb pillanatit vissza tudja nézni, ha már felnő. A legjobb ezeket a családdal megosztani. Pontosan emiatt bánja a legtöbb szülő, hogy az ominózus pillanatokat nem kapta lencsevégre, mint például az első lépései vagy az első születésnapi torta evése.

Nem írták fel az első szavakat.

A legelső szavak kimondása csak szép emlék marad, amit majd a gyermek felnőtt korában elolvashat. Sajnos a szülők egy idő után elfelejtik az első szavakat, mert nem írják fel.

Nem csináltak kreatív foglalkozásokat.

A kreatív játékok és foglalkozásoktól fejlődik a gyermek intelligenciája és szókincse. Lehetséges, hogy a gyermek valamiben tehetséges lesz, például rajzolásban, gyurmázásban vagy logikai játékokban. Akárhogy is a szülő-gyermek közötti kapcsolat csak még erősebb lesz, ha ezt együtt csinálják. A legtöbb szülő bánja, hogy nem vette észre időben a gyermekében rejlő tehetséget.

Túl szigorúak voltak a gyerekekkel.

Sok szülő azt hiszi, ha nagy elvárásaik vannak a gyermek majd sikeres lesz. Nos ez nem így van, sőt pont az ellenkezője történik. Számos viselkedési probléma és mentális zavar fog kialakulni amiatt a gyereknél, ha nem teljesít az elvárásoknak megfelelően és még meg is szidják érte. A büntetések is csak rontanak a gyerek iskolai teljesítményén.

Nem vették figyelembe, hogy mit szeretne a gyerek.

Rengeteg szülő nem veszi figyelembe azt, amit a gyermeke szeretne, mert úgy gondolják, hogy ők jobban tudják a dolgokat. Egy olyan gyereket, akit teljes mértékben figyelmen kívül hagynak, felnőtt korban az önbecsülés hiányának jeleit fogja mutatni. Hagyni kell a gyermekeket is kibontakozni, meghallgatni a kérésüket, majd elmagyarázni a dolgokat.

Nem tették boldoggá a gyermekkorukat.

A gyermekkor egy olyan dolog, amit senki sem vehet el. A közös programok segítenek abban, hogy a gyerek egészséges környezetben nőjön fel és sok tapasztalatot szerezzen. Ez mind annak a jele, hogy aktív fejlődésen megy át. Az ilyen gyerekek sokkal jobban tudnak azonosulni a felnőtt élettel, sőt egyszerűbben létesítenek kapcsolatot másokkal. A szülőknek sok érdekes és izgalmas programot kellene szervezniük ennek elérése érdekében.

Sokszor hallgattak más véleményére.

Az emberek szeretnek mindenki életébe belebeszélni, mert azt gondolják ők jobban tudnak mindent a gyerekneveléssel kapcsolatban is. De te vagy az anyja a gyereknek és te tudod a legjobban mi jó neki! Nincs gond, ha meghallgatsz mást, de a döntés legyen a tied.

A legfontosabb pillanatokban nem voltak ott a gyerekeikkel.

A szülők számára vannak olyan jelentéktelen események, amik egyébként a gyereknek sokat jelentenek. Még akkor is, ha nagyon nagyon elfoglalt vagy, soha ne hagyd ki a születésnapját. Mikor a gyerek felnő, sajnálni fogod, hogy a fontos pillanatainál nem voltál mellette.

Similar Posts