„Elég fiatal ahhoz, hogy rávegyem, amire csak szeretném.” Elvis és Priscilla Presley igaz története

Amikor Elvis és Priscilla először találkoztak, Priscilla még csak 14 éves volt, Elvis pedig 24. A lány szülei kezdetben aggódtak a kapcsolatuk miatt, de Priscilla olyan szerelmes volt, hogy semmi és senki nem tudta őt elválasztani a Rock”n”Roll királyától. Elvisnek egyáltalán nem volt probléma a 10 éves korkülönbség, mert számára Priscilla volt az ideális feleségjelölt. Tudta, hogy tökéletes házasságuk lesz, de akkor még nem sejtette, hogy nem lehetnek olyan sokáig együtt.

Mostani posztunkban Elvis és Priscilla szerelmi történetét hoztuk el, mely sok izgalmas tényt tár fel.

A kezdet

Elvis és Priscilla először 1959-ben találkoztak Németországban. Elvist az amerikai hadsereg küldte oda, Priscilla családja pedig azért költözött oda, mert apját áthelyezték a légierőhöz. Egyik nap Elvis házában tartottak egy kis összejövetelt, ahova Prsicilla családja is hivatalos volt. A fiatal lány egyből felkeltette Elvis figyelmét, ám ekkor Priscilla még csak 9. osztályos volt.

“Láttam, hogy Elvis megpróbálta felhívni a figyelmemet. Észrevettem, hogy minél kevesebbszer fordítom a figyelmemet rá, ő annál jobban és annál hangosabban énekelt nekem. Nem tudtam elhinni, hogy Elvis Presley megpróbál jó benyomást kelteni.” – emlékszik vissza Priscilla.

Priscilla a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy a fiú fel fogja őt hívni, sőt biztos volt benne, ha egyszer randiznak az lesz az első és az utolsó találkozásuk. Nem így történt. Elvis felhívta a fiatal lányt, és személyes találkozót kért, ám a lány szülei először azt szerették volna, ha ez az ő házukban történik. Elvis és Priscilla édesapja hosszasan beszélgettek, aki annyira elbűvölte őt, hogy hagyta lánya kettesben maradjon vele.

Priscilla akkoriban egy gyönyörű és törékeny fiatal lány volt, aki nagyon sok fiú figyelmét felkeltette az iskolában. Egyszer még az egyik képét is ellopták a suliban és kirakták a faliújságra. A “párt” sülve főve együtt látták.

Elvisnek tetszett, hogy Priscilla tapasztalatlan és fiatal, számára nem jelentett problémát a korkülönbség. Látta, hogy Priscilla tökéletes feleség lesz, aki boldoggá teheti őt.

Priscilla emlékezett arra, mikor Elvis megosztotta vele, hogy számára milyen az ideális nő. Békés, nyugodt hangulatú feleséget képzelt el maga mellett, akinek kék szemei és sötét haja van. A hűség nagyon nagyon fontos volt számára főleg a nő részéről.

Házasság és családi élet

1960-ban Elvis elhagyta Németországot, de Priscilla és családja ottmaradtak. A pár akkor találkozott egymással, amikor Elvis megkérte Priscillat, hogy menjen el az Egyesült Államokba. Ezek a találkozások több éven keresztül tartottak mígnem egy nap megházasodtak. Priscilla mindig izgatott volt, mert nem tudta Elvis mikor telefonál neki. Több pletykát is hallott a nőügyeiről, de egyet sem vett komolyan, mert olyan szerelmes volt.

Egyszer azt mondta egy barátjának: „Elég fiatal ahhoz, hogy bármire rávegyem, amire csak szeretném.”

Elvis 1966-ban kérte meg a lány kezét, és 1967 május 1-jén házasodtak össze Las Vegasban. Az újdonsült férj félt a lehetséges botrányoktól, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy Priscillát olyan feleséggé formálja, amilyen megfelel az elvárásainak. Priscillát ezek után “Elvis élő babájának” hívták, mert a férfi megcsináltatta a lány fogait, feketére festette a haját, és olyan ruhákba öltöztette, mely megfelelt az ő stílusának.

1986. február 1-jén Priscilla életet adott első szülött lányuknak, Lisa Marie-nek. Az újdonsült édesanya, úgy érezte, hogy Elvis elvesztette érdeklődését iránta. Később is felröppent néhány hír, hogy Elvis megcsalja Priscillát, de ekkor ő még mindig mérhetetlenül szerelmes volt és küzdött a kettejük szerelméért. Az idő múlásával azonban rájött, hogy nem tud ezzel a helyzettel megbirkózni, nem tuja őt otthon várni.

“Az ő élete az enyém is volt, szóval boldognak kellett lennie. A problémáimat háttérbe szorítottam, de mindemellett szerettem volna kezdeni magammal valamit.” – mesélte Priscilla egy interjúban. Belefáradt abba a nyomásba, hogy a férjének mindig meg kell felelnie. Elmesélte, hogy soha nem jelenhetett meg előtte smink nélkül, és tramplis ruhában. Neki a végeredmény volt fontos.

Válás és a király hanyatlása

1972-ben Priscilla bejelentette, hogy el akar válni, mert addigra már annyira elharapódzott a kapcsolat kettejük között, hogy nem volt értelme fenntartani a házasságot. Amikor kimondták a válást, közös felügyeleti jogot kaptak a lányuk fölött. Priscilla ezek után megpróbálta saját kezébe venni az életét. Elvis vényköteles gyógyszerfüggő lett és pénzügyi nehézségekkel is küzdött. Sok próbálkozás után Ginger Alden színésznő mellett kötött ki.

Elvis állapota fokozatosan romlott és 1977. augusztus 16-án holtan találták. Ekkor a király 42 éves volt. Priscilla eleinte nem akarta elhinni, azt remélte, hogy Elvis csak elbújt valamelyik kórházba a nyilvánosság elől. Amikor kiderült, hogy tényleg igaz a hír az nagyon lesokkolta őt.

A válás és a feszült légkőrű házasság ellenére Priscilla és Elvis közel álltak egymáshoz. Emlékszik, hogy többször is beszéltek telefonon, elmondták a gondjaikat egymásnak. A válás után Priscilla megkezdte színésznői karrierjét, majd az üzleti világban kezdett kibontakozni. Soha többé nem házasodott meg, de volt egy rövid kapcsolata, melyből született egy fia, Navarone Garibaldi.

A Gracelandben található közös otthonuk kapuját megnyitotta a turisták számára, hogy ki tudja fizetni az adót és a számlákat anélkül, hogy el kellett volna adnia a házat. Priscilla mind a mai napig hűen életben tartja Elvis emlékét, sőt részt vesz olyan eseményeken, ahol az ő dalait játsszák le. Priscilla egyébként a mai napig “élete szerelmének” tartja Elvist.

via

Similar Posts