Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból

Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.

A zsidók egy bölcsességéről ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.

A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.

– A pápa felemelte három ujját.

– A rabbi erre felmutatta egy ujját.

– A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.

– A rabbi erre a földre mutatott.

– A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.

– A rabbi erre elővett egy almát.

A pápa ekkor felállt:

– Feladom – mondta. – Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.

Később megkérdezik a pápát a bíborosok:

– Mit beszélt a rabbival?

– Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegőbe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?

Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:

– Mi történt, rabbi?

– Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre
mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.

– És utána?

A rabbi vállat vont:

– Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.

+1 vicc:

– Ügyvéd úr, szeretnék végrendeletet írni, de sajnos nem tudom, hogyan kell. Segítene megírni?

– Persze, hagyja csak rám az egészet!

– Nos, gondoltam, hogy Ön szeretné a legnagyobb részt, de én azért szeretném, ha a gyerekeim is kapnának egy részt az örökségből…

Similar Posts