A kis Peti a nagymamájánál nyaral, és kint játszik az udvaron a szomszéd gyerekekkel.

A kis Peti a nagymamájánál nyaral, és kint játszik az udvaron a szomszéd gyerekekkel.

A kis Peti a nagymamájánál nyaral, és kint játszik az udvaron a szomszéd gyerekekkel. Egyszer csak beszalad a a szobába: – Nagymama, hogy hívják azt, amikor két ember egy szobában alszik és az egyik felül van, a másik pedig alul? A nagyi zavarba jön, először nem tudja, mit feleljen. Némi töprengés után úgy dönt, hogy…

Kellemetlen szomszédok, akik szerencsére nem melletted laknak

Kellemetlen szomszédok, akik szerencsére nem melletted laknak

“Egyetlen életünk van, amit élnünk kell, így a szomszédaink sosem unatkoznak.” Úgy tűnik, vannak, akik véresen komolyan veszik ezeket a szavakat, és mindent ennek a mottónak a szellemében tesznek. Más magyarázat nem létezik arra, amit a következőkben látni fogsz. Rengetegen osztanak meg különböző történeteket a szomszédaikról, ezek közül némelyik inkább rémisztő, mintsem vicces. A következő…

Mutatunk 15 embert, akit munka közben sem hagy el a humorérzéke

Mutatunk 15 embert, akit munka közben sem hagy el a humorérzéke

Vannak olyan emberek, akik munka közben is szeretnek egy kis humort csempészni a mindennapokba, ezzel akarva-akaratlanul is jobb kedvre deríteni embertársaikat. Hogyan adjunk át stílusosan egy újszülött csecsemőt a szüleinek. Trükkös üdvözlőlap olyan barátoknak, akik szeretik könnyen elbízni magukat. Amelyiket jobban szereted. ? ,,Elsősegély készlet” férfiaknak. Biliárdasztal azok számára, akik nem félnek a kihívásoktól. Apróhirdetés…

Ezek a képek megmutatják, hogy az édesanyák saját szabályok szerint élik az életük

Ezek a képek megmutatják, hogy az édesanyák saját szabályok szerint élik az életük

Azt hiszem, hogy mind egyetérthetünk abban, hogy az édesanyák azok, akik jobb hellyé teszik számunkra ezt a világot. Ők azok, akik minden egyes pillanatban, még a legváratlanabb helyzetekben is mellettünk vannak, és ők azok, akik miatt egy percre sem unatkozhatunk az életben. Bár meglehet, hogy a módszereik és a praktikáik kissé sajátosak, de épp ezért…

Fotók, amik bemutatják a férfiak különleges képességeit

Fotók, amik bemutatják a férfiak különleges képességeit

Mélyen legbelül minden férjben ott él egy elfojtott művész, ami minden férfi esetében más és más módon nyilvánul meg: egyesek a boltban történő vásárlások alkalmával alkotnak maradandót, mások mosogatás vagy épp takarítás közben tesznek emlékezetessé minden pillanatot. Egy dolog közös bennük mindössze, hogy a feleségeik egyszerűen nem tudják hova tenni ezeket a meglepő, női szemmel…

Sírva röhögős magyar esküvői játéktól őrül meg az internet

Sírva röhögős magyar esküvői játéktól őrül meg az internet

Végre egy jó lakodalmas játék. Bevallom utálom a lakodalmas játékokat, pont azért, mert legtöbbször idétlenek, és sok esetben megalázóak, számomra egyáltalán nem viccesek. De végre találtam nektek (és magamnak is természetesen) egy nagyon jó videót, egy zseniális esküvői játékkal. A játék a következő, a ceremóniamester egy mesét mond el, a széken pedig a játékosok, ki-ki…

A legfárasztóbb képes szóviccek gyűjteménye, amiket csak mi, magyarok értünk :)

A legfárasztóbb képes szóviccek gyűjteménye, amiket csak mi, magyarok értünk :)

Íme egy kis büntetőcsokor.. Tőlünk – Nektek! Beethoven komponál Kiviheted a szemetet A jó katona Firefox Sörnyitó Mezei zsúrló Hallótávolság Durva F1 baleset, Button súlyosan megsérült! Az elmúlt évek legjobBIKA Utolsó kívánság Szép az idő.. Régi, de imádom.. ? Willanyóraállás Van Gogh CÁPA!!!! Egyed! MR2 Petőfi Nyomokban mogyorót tartalmaz Tűzvédelem!! Blue túsz via

Vicces tetkók, amiknek a gazdái díjat érdemelnének a humorukért

Vicces tetkók, amiknek a gazdái díjat érdemelnének a humorukért

A tetoválás a humorérzékhez hasonlóan az önkifejezés része és a személyiségünkhöz tartozik (vagy nem), a következőkben olyan vicces embereket mutatunk be, akiknek a humora a tetoválásaikon is visszaköszön. 1. A természet teret adott, ő kihasználta… 2. Egy hallássérült férfi jópofa és egyben informatív tetoválása. 3. Ötletes tetoválás a sebesség megszállottjainak. 4. Tökéletes tetoválás azoknak, akik…

Ezek a vicces Twitter bejegyzések megmutatnak mindent, amit a házasságról tudnod kell!

Ezek a vicces Twitter bejegyzések megmutatnak mindent, amit a házasságról tudnod kell!

Egy társas kapcsolat soha nem egyszerű, még akkor sem ha életünk párjáról van szó és még papírunk is van róla. Mindig adódnak súrlódások, nézeteltérések a házastársak eltérő hozzáállása, gondolatai miatt, amiből aztán néha ha kifakad az egyik fél, akkor ilyen vicces bejegyzések születnek, mint amit alább is olvashatunk!