17 passzív-agresszív üzenet szomszédoktól, amiket nem lehet nem észrevenni

17 passzív-agresszív üzenet szomszédoktól, amiket nem lehet nem észrevenni

A tökéletes szomszéddal sosincs semmiféle konfliktusunk, megtűrjük egymás zavaró dolgait, mivel azok nem lépnek át egy határon. Sőt, néha előfordulhat, hogy átmegyünk egymáshoz sörözni és igazán jó barátokká válunk. Neked van ilyen szomszédod? Nos, nekem sincs. Valahogy szeretjük megtartani a semleges viszonyt, persze ha valami idegesítő dolgot művelnek, igyekszünk azt a tudtukra adni. Vannak passzív-, és…

Ez a 9 hölgy mindenki számára világossá teszi, hogy 50 év felett is lehet jól kinézni

Ez a 9 hölgy mindenki számára világossá teszi, hogy 50 év felett is lehet jól kinézni

Tény, hogy az idő előrehaladtával egyre nehezebb megtartani a jó fizikai és szellemi kondíciót, azonban közel sem lehetetlen! Már-már közhelyesen hangzik, hiszen nagy igazság, hogy minden az elhatározáson és a kitartáson múlik, ezeken belül pedig leginkább a megfelelő táplálkozáson és a rendszeres testmozgáson. Általánosságban talán az is elmondható, hogy a nők nehezebben viselik az 50…

Így néznek ki a tradicionális esküvői ruhák a világ minden tájáról

Így néznek ki a tradicionális esküvői ruhák a világ minden tájáról

A mai klasszikus esküvői ruhák csak a 19. században váltak népszerűvé, hála a Victoria Királynőnek. Ő volt az első nő, aki fehér menyasszonyi ruhát viselt. Előtte, a nők hagyományos ruhát választottak, vagy egy olyan ruhát, amely megfelelt az akkori divatnak. Most már ritkán találni esküvői ruhát, ami nem fehér. Azonban egyes kultúrákban, különösen Ázsiában és…

A képen látható 7 banán közül tudod melyik a legegészségesebb?

A képen látható 7 banán közül tudod melyik a legegészségesebb?

Gondolkodtál már azon, hogy az ízléseden túl, vajon a banánnak melyik az az érettségi foka, amikor a legjobb elfogyasztani. Vásárolhatunk alig sárga, inkább zöld példányt, de olyan is van, amikor a gyümölcs már tele van barna foltokkal. Ez utóbbit általában mellőzni szoktuk, gondolván, hogy már rothadásnak indult. Japánban végeztek egy tudományos kutatást azzal kapcsolatban, hogy…

Kreatív tetoválások, amik tökéletesen tüntettek el sérüléseket, anyajegyeket

Kreatív tetoválások, amik tökéletesen tüntettek el sérüléseket, anyajegyeket

Tetoválásra rendszerit akkor adja a fejét az ember, ha önkifejezés szempontjából szeretne valami különlegeset megjeleníteni önmagán. Azonban egyre többen vannak olyanok is, akik egy sérülést, bőrhibát szeretnének elrejteni, elfedni egy tetkóval. A kreatív, tehetséges tetoválóművészek pedig gond nélkül teljesítik az ilyen kéréseket is, mint ahogy alább is láthatjuk majd.

Elsőre biztos nem fogod elhinni, de ez a 16 dolog tényleg IGAZ!

Elsőre biztos nem fogod elhinni, de ez a 16 dolog tényleg IGAZ!

Nem számít, mennyit tanultál az iskolában, és mennyire vagy művelt, biztosak vagyunk benne, hogy ezek olyan dolgok, amelyekről eddig még soha nem hallottál. És elsőre talán kételkedni fogsz a hitelességükben, de ha utánaolvasol, rá fogsz jönni, hogy mindegyik igaz, egytől egyig. Az élet és a tudomány minden területéről hoztunk neked néhány érdekes tényt, amitől nem…

Új állást szeretett volna, nagyot nyelt, amikor meglátta új külsejét

Új állást szeretett volna, nagyot nyelt, amikor meglátta új külsejét

Nagyot nyelt, amikor meglátta új külsejét, végül teljesen el volt ragadtatva. Amikor az élet monoton és úgy érzed, hogy egy helyben ragadtál mindig segíthet egy átalakulás. Dawn jelenleg egy repülőgép-társaságnál dolgozik, de úgy érezte megrekedt, új külsőre vágyott, mert hamarosan légikísérőként szeretné kipróbálni magát. Egyenesen Seattleből utazott Minneapolisba, hogy alávesse magát Christopher Hopkins tehetségének. Mivel…

Ez a 10 legnagyobb hiba, amit a legtöbb szülő elkövet, ám idővel nagyon megbánják

Ez a 10 legnagyobb hiba, amit a legtöbb szülő elkövet, ám idővel nagyon megbánják

Gyakorlatilag minden szülő azt akarja, hogy gyermeke boldog legyen. A szülők úgy gondolják, hogy új játékok megvételével pótolni tudják az együtt töltött időt vagy, hogy a magas elvárás majd javít az iskolai teljesítményeiken. Nos ez hatalmas tévedés, ugyanis a szülővel töltött boldog pillanatokat semmi és senki nem kárpótolja, sőt az elvárások is csak rontanak a…

A tudomány szerint így néz ki a tökéletes női test!

A tudomány szerint így néz ki a tökéletes női test!

Hadd mutassam be Kelly Brookot – modellt, színésznőt, és…a tulajdonosát egy tökéletes testnek! Igen, jól hallottad. Egy tanulmány szerint, amit amit a Texasi Egyetem végzett, ennek a fiatal nőnek tökéletes teste van. Miről is van szó ebben a cikkben? Olvass, majd nézd meg a képeket ? A tanulmány figyelembe vett olyan tulajdonságokat, mint magasság, súly,…

Tíz ok, amiért a talpraesett nőket messziről elkerüli a szerelem

Tíz ok, amiért a talpraesett nőket messziről elkerüli a szerelem

A szerelem egy kiszámíthatatlan dolog, ami van, hogy összejön és van, hogy nem. Általában azok a hölgyek faragnak rá, akik magabiztosak, talpraesettek, készek szembenézni bárkivel és bármivel. De ennek vajon mi lehet az oka? Miért kosarazzák ki mindig azokat a nőket, akik egyáltalán nem függnek a férfiaktól? A mai cikkünkben úgy döntöttünk felvázolunk nektek 10…