Mutatunk 20 embert, aki azt hitte, hogy menő frizurája van, de tévedett

Mutatunk 20 embert, aki azt hitte, hogy menő frizurája van, de tévedett

Amikor fodrászhoz megyünk általában van egy elképzelés a fejünkben a leendő frizuránkat illetően, amit a fodrászunk a legjobb tudása szerint megpróbál elkészíteni nekünk a megfelelő munkadíj ellenében. Néha azonban előfordul, hogy az ügyfelek igényei és a fodrászok alkotásai messziről elkerülik egymást. Cikkünk hősei sem minden esetben azt kapták, amit szerettek volna, persze olyan emberek is…

A 16 héttel korábban, mindössze 737 grammal született baba most ünnepelte első születésnapját – nézd milyen szép

A 16 héttel korábban, mindössze 737 grammal született baba most ünnepelte első születésnapját – nézd milyen szép

Amina 16 héttel korábban született, és csak 737 grammot nyomott. A kislány annyira apró és törékeny volt, hogy az orvosok szendvics zacskóba tették, hogy melegen tartsák, miközben küzdött az életéért. De azóta, ez a bátor kisgyermek szembeszállt az esélyekkel, hogy megünnepelje első születésnapját. Taylor Dobson lányának Aminának szívelégtelensége volt, valamint agyvérzése, és születésekor mindössze 737…

Íme 13 dolog, amelyet a férfiak szándékosan megtesznek, hogy a nőket levegyék a lábukról

Íme 13 dolog, amelyet a férfiak szándékosan megtesznek, hogy a nőket levegyék a lábukról

A nagy szerelmek egyik legjobb időszaka az ismerkedés, ahogy a férfi és a nő felhívja egymásra a figyelmet, sokszor tudatosan, de azis előfordul, hogy tudatalattink ösztönös reakcióival.A nő rebegteti a szempilláit, hangossaban nevet egy picit az átlagosnál, vagy épp megbotlik a padkán, hogy a férfibe karolhasson, és még sorolhatnánk napestig. De a férfiakat sem kell…

Ez a 20 kép bebizonyítja, hogy csak kétféle nő létezik ezen a világon

Ez a 20 kép bebizonyítja, hogy csak kétféle nő létezik ezen a világon

Minden ember más és más.Nem csak külsőre belsőre is nagyon különbözőek vagyunk.Viszont van egy két alapszabály amire csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, így két táborra oszlunk. Nem vagyunk ezzel máshogy a nőiség alapkérdéseiben sem, melyek folytonos morális viták alapját szolgáltatják akár társaságon belül is.Na persze ezt ma mi sokkal lightosabban vizsgáljuk, és fele ilyen…

Ez a 11 dolog minden nő érdeklődését felkelti a férfiakkal kapcsolatban

Ez a 11 dolog minden nő érdeklődését felkelti a férfiakkal kapcsolatban

Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre inkább rájövünk, hogy az, amit a nők a férfiakban keresnek, nem feltétlenül tükrözi a csajos magazinok és Disney mesék által belénk ültetett elvárásokat. Az élet felülírja ezeket az igényeket, és sokszor lehet, hogy a pasi nem egy igazi Adonisz, mégis olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekkel egy pillanat alatt az ujja köré…

8 dolog, amely miatt a nők előbb-utóbb biztosan szakítani fognak

8 dolog, amely miatt a nők előbb-utóbb biztosan szakítani fognak

Mik azok a dolgok, amelyek miatt csak idő kérdése, hogy a nő ki akar szállni a kapcsolatból? Persze az egyértelmű dolgokon kívül, amelyeket inkább nem is taglalnánk. Van rengeteg kis apróság, amely ahogy telik az idő, egyre idegesítőbbé válik a nő számára, és ha felszáll a rózsaszín köd, az aranyos, kedves kis ‘tökéletlenségek’ annyira bosszantóak…

Mutatunk 13 dolgot, amit egy férfi soha nem vallana be egy nőnek

Mutatunk 13 dolgot, amit egy férfi soha nem vallana be egy nőnek

Azt mondják, minden nőben van rejtély. De mi van a férfiakkal? Nekik is vannak titkaik, amelyeket mi, lányok, lehet, hogy nem is sejtünk. Összeállítottunk egy listát 13 dologról, amit egyetlen férfi sem fog elmondani neked. Az a helyzet, hogy a férfiak úgy érzékelik a nőket, mint ők saját magukat. Ez az oka annak, hogy egy…

20 gésa-titok, amely segít a nőknek, hogy vonzóbbnak tűnjenek a férfiak szemében

20 gésa-titok, amely segít a nőknek, hogy vonzóbbnak tűnjenek a férfiak szemében

A gésák a 17. század kurtizánjaiból alakultak ki, tökéletességig fejlesztve a szórakoztatás művészetét. A fiatal nők kezdetben kényszerből, később kizárólag szabad akaratukból kerültek be a gésaközösségekbe, ahol hosszú tanulóéveket töltöttek azzal, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek. A gésák neve így szinte egybeforrt a nőiességgel, ám az általuk elsajátított praktikák nagy része szigorúan titkos,…

8 tipikus elfojtott indulat, amelyet minden kereskedelemben dolgozó jól ismer

8 tipikus elfojtott indulat, amelyet minden kereskedelemben dolgozó jól ismer

Bunkó vevő volt, van, és lesz is. A sors fintora ráadásul, hogy nem nagyon lehet mit tenni velük, mert amíg egy bunkó eladót (mert persze ilyen is van) például szemrebbenés nélkül kioszt az ember, addig egy bunkó vevővel nem lehet mit kezdeni, ugyanis könnyen a mi állásunk bánhatja a dolgot. Az alábbi képregények épp erre…

17 döbbenetes fénykép, ami megmutatja, hogy a világ soha nem áll le azzal, hogy meglepjen minket

17 döbbenetes fénykép, ami megmutatja, hogy a világ soha nem áll le azzal, hogy meglepjen minket

A minket körülvevő világ sosem pihen, és nap mint nap megmutatja nekünk, hogy mindig lehet valami újat tanulni, és felülír mindent, amit valaha olvastunk, láttunk, tanultunk. Ezen a Földön tényleg bármi megtörténhet, és ez nagyrészt az emberi tevékenységnek is köszönhető, már csak abban kell reménykednünk, hogy pont az nem fogja elpusztítani ezt a csodálatos bolygót….