20 ostoba hétköznapi baklövés, amit tökéletesen sikerült megörökíteni

20 ostoba hétköznapi baklövés, amit tökéletesen sikerült megörökíteni

A híres ír költő, Oscar Wilde egyik idézete szerint a hibáinkat valójában csak tapasztalatoknak becézzük. Az életben lehetetlen, hogy ne kövessünk hibákat, de ha sikerül tanulni azokból és nevetni saját magunkon, akkor jobb emberré válhatunk. Nap mint nap kismillió lehetőségünk van a hibákra, ahogyan ezt a most következő hőseink esetei is bizonyítják. Túlságosan is erősen…

18 kép, ami igazolja, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztásnak sosincs jó vége

18 kép, ami igazolja, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztásnak sosincs jó vége

Bár abban valószínűleg mind egyetérthetünk, hogy néhanapján egy-egy pohár bor vagy a születésnapok alkalmával elfogyasztott néhány pohár pezsgő még nem megvetendő, azért legyünk őszinték: sajnos könnyű átesni a ló túlsó oldalára. Erről talán az alábbi 20 ember tudna mesélni leginkább, akik a részeg pillanataikban olyan őrült kunsztokat hajtottak végre, melyek valószínűleg sosem jutottak volna eszükbe…

18 szerencsétlen, akiket csak hátrányukra változtattak a plasztikai műtétek

18 szerencsétlen, akiket csak hátrányukra változtattak a plasztikai műtétek

Az emberek általában két okból kifolyólag döntenek a plasztikai műtétek mellett: vagy egyszerűen nem létezik más megoldás a hőn áhított céljuk elérése végett, vagy csak szimplán lusták és gyenge akaratúak. Az előbbi esetben általában nagy esély van a sikerre és a műtétet követő normális életre, ám a második az esetek többségében totális kudarcra van ítélve….

20 fénykép és a hozzá kapcsolódó sztori, amelyet ha nem látnánk a saját szemünkkel, valószínűleg el sem akarnánk hinni

20 fénykép és a hozzá kapcsolódó sztori, amelyet ha nem látnánk a saját szemünkkel, valószínűleg el sem akarnánk hinni

Az élet néha olyan különleges eseményeket tartogat számunkra, melyekről sosem gondoltuk volna korábban, hogy megtörténhet. Megtaláljuk magunkat egy archív fotón, amiről azt sem tudtuk, hogy létezik, vagy épp kiderül, hogy a furcsa kollégánk valójában két különböző ember. Cikkünkben most 20 ilyen hihetetlenül abszurd pillanatot gyűjtöttünk össze, melyekről ha nem készült volna fénykép és nem látnánk…

18 személy, akik azt hitték, hogy semmi sem tudja meglepni őket munka közben, de tévedtek

18 személy, akik azt hitték, hogy semmi sem tudja meglepni őket munka közben, de tévedtek

Amikor hosszú ideje dolgozunk egy munkahelyen, akkor egy idő után minden nap olyannak tűnik, mint az előző. Ha Te sem szeretnél besavanyodni a monoton munkanapok unalmában, akkor erősen ajánljuk, hogy kövesd a cikkünkben szereplő internetezők példáját, és próbáld meg kicsit más szemmel nézni a munkahelyedet. Ők is ezt tették, és a humorérzéküknek, illetve a kíváncsiságuknak…

18 felvétel, mely bemutatja, hogy milyen az igazi kőkemény tél a bolygó leghidegebb pontjain

18 felvétel, mely bemutatja, hogy milyen az igazi kőkemény tél a bolygó leghidegebb pontjain

A tél folyamatosan vándorol a bolygón, és amerre jár, ott kő kövön nem marad. Európa szívében élve persze szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen legtöbbször csak hógolyózással és csúszós utakkal járnak az év leghidegebb hónapjai, de nem mindenki ilyen szerencsés. Vannak helyek a Földön, ahol a hó és a jég dermesztő pokollá képes változtatni az emberek életét,…

18 alkalom, mikor az emberek hülyesége szintet lépett a közösségi oldalakon

18 alkalom, mikor az emberek hülyesége szintet lépett a közösségi oldalakon

Sok évnyi aktív Facebookozással a hátunk mögött már kevés olyan polgárpukkasztó dologgal tudunk találkozni a közösségi médiában, amely képes még meglepni vagy komolyabb reakciót kiváltani bennünk. Egy valami azért időről-időre mégiscsak képes erre: az emberi hülyeség. Az ember persze próbál átnézni ezek felett, de legyünk őszinték: nem könnyű, mivel az emberi hülyeség valamilyen csoda folytán…

20 alkalom, mikor az internetezők lebuktatták az Instagram-fotók mögött rejlő valóságot

20 alkalom, mikor az internetezők lebuktatták az Instagram-fotók mögött rejlő valóságot

Sosem szabad elfelejteni, hogy a közösségi média nem a valóság. Különösen, ha napjaink legnépszerűbb hírességeiről van szó, akik mindent megtesznek azért, hogy még szebbnek, és még fiatalabbnak mutassák magukat a rajongóik előtt, mint amilyenek valójában. Vannak azonban olyan szívósabb internetezők, akik nem hagyják szó nélkül ezt a fajta szemfényvesztést, és a Reddit.com „Instagram Reality” nevezetű…

26 tinédzser a 2000-es évekből, akik nagyon menőnek akartak tűnni és majdnem sikerült nekik

26 tinédzser a 2000-es évekből, akik nagyon menőnek akartak tűnni és majdnem sikerült nekik

Amikor a tinédzser szenvedélye összekeveredik a 2000-es évek kifejező divatjával, az eredmények teljesen kiszámíthatatlanok lehetnek, és ezek a képek ezt bizonyítják. A felhasználók, akik az új évezred elején voltak fiatalok, megosztották fotóikat, mert annyira ironikusak. És mi szeretnénk megmutatni nektek. „Minden idők kedvenc karácsonyi baklövése (balra vagyok).” “A vőlegényem 14 éves korában kapta ezt a…

21 őrült dizájn, amely miatt rengeteg kérdésünk lenne a tervezőkhöz

21 őrült dizájn, amely miatt rengeteg kérdésünk lenne a tervezőkhöz

Mi történhetett vajon azokkal a tervezőkkel, akik vérfolt-ihlette szőnyegdizájnt vagy szőlőfürtökkel díszített ketchup feliratú szappanadagolót terveztek?! Talán túlórára kényszerítették őket? Nem engedték el őket nyaralni?! Levontak a fizetésükből és így álltak bosszút a főnökeiken?! Sosem fogjuk megtudni. Egy azonban biztos: az általuk létrehozott abszurd műalkotásokban számtalan titokzatos rejtély bontakozik ki a szemünk előtt, ami miatt…