20 hely és dolog, amelyet totálisan megváltoztatott a magasnyomású mosás

20 hely és dolog, amelyet totálisan megváltoztatott a magasnyomású mosás

Az sors fintora, hogy az idő romboló hatással van mindenre, aminek szépnek és tündöklőnek kellene lennie. Mivel azonban az idő múlásával elkerülhetetlenül bekövetkező amortizáció folyamata rendkívül lassú, ezért sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire megfakultak kedvenc dolgaink. Legalábbis amíg rá nem szánjuk magunkat, hogy egy magasnyomású mosó segítségével kicsit „újraélesszük” azokat. Cikkünk hősei is ezt…

21 házi praktika a múlt század elejéről, amely a mai napig meglepően jól működik

21 házi praktika a múlt század elejéről, amely a mai napig meglepően jól működik

Belegondolni is hihetetlen, de az alábbi házi praktikákat rejtő kártyákat még az 1900-as évek elején, több mint 100 évvel ezelőtt bocsájtotta piacra a brit Gallaher cigarettagyár, akik ilyen- és ezekhez hasonló kreatív trükkökkel és ötletekkel árulták akkoriban a dohánytermékeiket, hogy még inkább ösztönözzék az embereket a cigarettavásárlásra. Ennél is nagyobb meglepetés, hogy ezek a trükkök…

16 ismerős dolog, amely ezúttal sokkal hatalmasabb volt, mint kellett volna

16 ismerős dolog, amely ezúttal sokkal hatalmasabb volt, mint kellett volna

Képzeld el a helyzetet: ülsz egy drága étteremben, ahonnan a kilátás csodálatos, a hangulat kitűnő, a társaság is fantasztikus, ám a drága árért cserébe végül csak egy egészen aprócska tányér ételt raknak elénk az asztalra. Az első gondolat, ami ilyenkor megfordul az ember fejében: „nem lehetne több?!”. Cikkünkben most bemutatjuk, hogy mindig lehet több, és…

30 napos edzésterv, hogy igazán formás legyen a popsid

30 napos edzésterv, hogy igazán formás legyen a popsid

A fenék formálására alkalmas gyakorlatok közül elsőként valószínűleg a guggolás jut eszünkbe. De ha igazán látványosan szeretnéd átformálni a hátsódat, érdemes a következő edzéstervet kipróbálnod. Már 30 nap alatt fantasztikus eredményeket érhetsz el vele. Gondolj csak bele, csupán 1 hónapnyi kitartásra lesz szükséged, hogy olyan feneked legyen, amilyenről mindig is álmodtál. 1. Közönséges guggolás. Állj…

20 személy, aki meglepő dolgokat talált a különféle hétköznapi tárgyak belsejében

20 személy, aki meglepő dolgokat talált a különféle hétköznapi tárgyak belsejében

Mindannyian kíváncsiak vagyunk, hogy mi rejtőzik a leghétköznapibb dolgaink, például a mobiltelefonunk vagy a kedvenc biliárdgolyónk belsejében, ám ezeket legtöbbször csak akkor van lehetőségünk személyesen is szemügyre venni, ha véletlenül összetörjük az adott tárgyat. A jó hír azonban, hogy a most következő képeknek hála mindenféle rombolás nélkül nyerhetünk betekintést ebbe a gondosan elzárt világba, és…

18 meglepően irritáló szokás, amelyet a saját szeretteikben fedeztek fel az emberek

18 meglepően irritáló szokás, amelyet a saját szeretteikben fedeztek fel az emberek

Mindannyiunknak van néhány furcsa, olykor egyenesen idegesítő szokásunk – valakinek több, valakinek kevesebb. Vannak, akik nem hajlandók megenni a pizzaszéleket, mások a „só” feliratú edényben tárolják a cukrot, vagy épp három éven keresztül nem szedik le a védőfóliát a műszaki berendezéseikről. Cikkünk hősei hosszú évek után döbbentek rá a szeretteik egy-egy olyan bosszantó és meglepő…

20+ kellemetlen meglepetés, amelyet maga az élet készített

20+ kellemetlen meglepetés, amelyet maga az élet készített

Az életben nem mindig mennek simán a dolgok. Elég egy rossz mozdulat, és a vacsoránk a kukában, a nadrágunk pedig a mosógépben landolhat. Ha az ollóval kapkodva nyitjuk fel a házhoz hozott csomagot, akár még a csomag tartalmától is elbúcsúzhatunk. A spórolásnak pedig nem feltétlenül az a legjobb módja, hogy a legjobb barátunkat bízzuk meg…

16 apró, de fontos filmes részlet, amit sosem vettünk észre

16 apró, de fontos filmes részlet, amit sosem vettünk észre

A legtöbben valószínűleg meg vagyunk győződve arról, hogy mindent tudunk, amit csak a kedvenc filmjeinkről tudni lehet, és már semmi sem képes meglepni velük kapcsolatban. Akadnak azonban olyan dolgok, melyeket csak a legszemfülesebb tévénézők vehettek észre. Ezek néha vicces utalások festményekre, néha finom célozgatások, amiknek köszönhetően teljesen más szemszögből tekintünk a történetre. 1. Az 1989-es…

10 őszinte rajz, amely bemutatja, hogy nem minden az, aminek látszik

10 őszinte rajz, amely bemutatja, hogy nem minden az, aminek látszik

Az emberek leggyakrabban a ruháink és az öltözködési stílusunk alapján próbálnak megítélni, és meg sem fordul a fejükben, hogy mekkorát tévedhetnek ezzel. Ha egy férfi kopasz és nagy testű, az még nem jelenti azt, hogy veszélyes, ahogy egy csinos szőke nőről sem lehet ránézésre megmondani, hogy okos-e vagy sem. 1. 2. 3. 4. 5. 6….

10+ dolog, amelyet nem tudtunk elviselni gyerekkorunkban, most viszont imádjuk

10+ dolog, amelyet nem tudtunk elviselni gyerekkorunkban, most viszont imádjuk

Ha valaki a gyerekkorunkról kérdez, valószínűleg mindannyiunk számára a legkedvesebb és legutáltabb dolgok jutnak eszünkbe, melyeket nemes egyszerűséggel csak azért csináltunk, mert „kellett”. Az évek során azonban nagyot fordult a világ, és vele együtt mi is, melynek eredményeképpen az egykor utált dolgokért ma már bármit megadnánk. A most következő képregények remekül mutatják, hogy melyek azok…