Az internetezők elmesélték, hogy mi volt a legnagyobb hülyeség, amit más emberektől hallottak életük során

Bizonyára mindannyian részesei voltunk már olyan szürreális párbeszédeknek, amikor a beszélgetőpartner akkora ostobaságot mondott nekünk vészesen komolyan gondolva azt, hogy majd’ beszakadt a hülyeségétől a mennyezet. Hiába, az emberek szeretik védeni az igazukat még akkor is, ha az nem igaz.

A Reddit.com „tomyboy-973211” nevű felhasználója arra kérte társait, hogy meséljék el, mi volt a legnagyobb hülyeség, amit más emberektől hallottak életük során. Közel 30 ezer hozzászólás érkezett, mi pedig most ezek közül gyűjtöttük össze a legjobbakat.

Egy nő a terhesség késői szakaszában fordult hozzám, és ragaszkodott ahhoz, hogy Ő nem lehet terhes. Gondolta ezt azért, mert az utolsó menzesze 10 hónapja volt, ami azt jelenti, hogy most kezdődött nála a menopauza…25 éves volt. © Kaylinwriter14

-Egyszer a vendég vegetáriánus menüt kért tőlem az étteremben, majd 10 perccel később megkérdezte, „miért nincsenek csirkés ételek az étlapon?” © Ezzinie

Ügyvéd: „hány éves a fia?”
Tanú: „melyik a három közül?”
Ügyvéd: „a 20 éves”

„A csirkéknek nincs vérük” – mondta a kollégám, mikor szóba került, hogy miért fehér a húsuk. © DragoneerFA

Hallottam, ahogy a tömegközlekedésen az egyik nő azt meséli a másiknak, hogy az Amerika és Európa között közlekedő repülőjáratok nem repülnek, hanem csak egy helyben lebegnek, és kihasználják a Föld forgását. © Mom_is_watching

Az egyik betegem azt mondta, hogy van egy jó és egy rossz híre:
„A fülfájdalomra adott gyógyszer segített.”
– És mi a rossz hír?
„Szörnyű íze van.”
Mivel jobban lett tőle, nem akartam elmondani, hogy a fülcseppek nem véletlenül FÜLcseppek. © Dr. Murray Grossan

„A szoptatás annyira természetellenes” – mondta az egyik édesanya a gyermeknevelési tanfolyamon.

,,A csirkék nem állatok, mivel tojásokat szarnak” – érvelt a vegetáriánus barátom, amikor megkérdeztem tőle, hogy miért eszik kínai édes savanyú csirkét. @ brtrobs

Hallottam, ahogy két lány a sütésről beszélget. Egyikük azt mondta, nagyon régóta szeretne már kenyeret sütni otthon, de nem tudja, hogyan kell kenyérhéjat készíteni, pedig ezt a részét a kenyérnek jobban szereti, mint a többi részét. Igen, a lány azt hitte, hogy a kenyér héja külön készül, más anyagból. © Lord-AG

Ügyvéd: „Mondja el, ott tartózkodott vagy sem azon az ominózus partin abban a pillanatban, amikor lefényképezték?”
Tanú: „Megismételné a kérdést?”

Hallottam egy ilyen beszélgetést az orvosi rendelőben a betegek között:
– Hány gyermeke van?
– Kettő.
– Hány fiú?
– Egy sem.
– És lány?

Egy farmon nőttem fel. Egyszer egy kb. 15 évvel idősebb nő (akkor 16 éves voltam) megkérdezte tőlem, hogy „ha kivágsz egy húst a marhából, utána mennyi ideig kell várni, hogy visszanőjön és újra kivágható legyen?”
Szerettem volna azt hinni, hogy csak viccel, de nem. © mycatsnameisrosie

Hallottam, ahogy az egyik thaiföldi étterem előtt az egyik turista azt mondja „nem tetszik nekem ez a hely, túl sok itt az ázsiai.” @ Chazman199

A gyakornokom nagyon aggódott az egyik betegünkért, és egy ilyen beszélgetést folytatott vele
– Hogyan befolyásolja az amnézia az emlékezetét?
– Hát…néha elfelejtek dolgokat.
– Mondjon néhány példát.

Sorban álltam a KFC-ben, amikor hallottam, hogy a vendég megkérdezi: „hány darab csirkeszárny van a 15 darabos csirkeszárny kosárban?” @ The_Smithyy

Történelemórán az egyik lány azt hitte, hogy a „frontvonal” egy darab kötél, amit az ellenséges csapatok feszítenek ki egymás közé. @ Quimerio

Similar Posts