Az IKEA csúfolódós kísérletében a diákok 30 napig sértegetik a növényt, az eredmény magáért beszél

Csúfolj ki egy növényt – ez egy valód kísérlet, melyben két IKEA növényt használtak fel és több ezer gyermek is részt vett benne. A kísérletet a Közel-Keleten hajtották végre ahol május 4.-én több országban is megrendezték a Csúfolódás Ellenes Napot.

Ebben az élő kísérletben két IKEA növényt használtak fel, betették az iskola halljába és az egyik növényt csak szép szavakkal dicsérték, a másikat pedig csúnya szavakat használva verbálisan bántották. A tanulókat megkérték arra,  vegyék fel hangjukat valamilyen szerkezettel és ezeket a kedves szavakat játsszák le a növény előtt, a csúnya szavakat pedig a másik növény előtt. Ezt tehát vagy hangfelvétellel tették meg vagy közvetlenül a növény elé álltak és ott mondták el a szavakat.

Az eredmény 30 nap elteltével egyértelmű volt. Az a növény, mely a dicsérő szavakat kapta, gyönyörűen fejlődött míg a kicsúfolt növény kisebb maradt, levelei elsárgult vagy barna foltok jelentek meg rajta. A kísérletről az IKEA számolt be és a Youtube-ra feltették a róla készült filmet.

Mindkét növényt ugyanúgy kezeltek, ugyanannyi vizet kaptak, ugyanannyi napfényt is. Mindkét növény egyenlő mennyiségű tápoldatot kapott, a különbség tehát csak az volt, hogy az egyiket dicsérték a másikat pedig kicsúfolták, 30 napon keresztül. Az eredmény megdöbbentő és valóban magáért beszél.

Mi történik akkor, ha egy növényt 30 napon keresztül csúfolsz?

Az IKEA úgy döntött, figyelemfelkeltő tesztet kezdeményez ezzel kapcsolatban a május 4.-én rendezett Csúfolódás Ellenes Nap keretében a Közép-Keleten.

Bevittek két növényt az egyik iskolába és elhelyezték őket a hallban.

Az egyik növény csak dicsérő és kedves szavakat kapott a diákoktól.

A másik növényt pedig harminc napon keresztül csúfolták.

Mindkét növényt ugyanúgy öntözték.

Ugyanannyi fényt, vizet és tápoldatot kapott mindkettő.

Az eredmény magáért beszél.

Nézd meg a lenti filmet, melyből még többet megtudhatsz erről a kísérletről.

Similar Posts