Az édesanya világra hozza gyönyörű ikreit: kisvártatva az orvos becsukja az ajtót, és így szól az anyához: “Részvétem”

Az édesanya világra hozza gyönyörű ikreit: kisvártatva az orvos becsukja az ajtót, és így szól az anyához: “Részvétem”
Nicola és Todd Baileynek már volt egy négy éves kisfia, ám éthetően az egekben jártak a boldogságtól, amikor megtudták, hogy a nő ikrekkel terhes.

A terhesség sokáig minden szempontból a megszokott módon haladt, azonban pár hónappal később az orvos közölte a nővel, hogy egy nagyon ritka helyzet adódott: az egyik gyermek nem lesz teljesen egészséges, Down-szindrómával fog megszületni. A szülőket ez azonban egyáltalán nem zavarta, ugyanúgy örültek a kis jövevényeknek!

Végül úgy alakult, hogy 33 hétre, császárral születtek meg a kicsik: mindkét gyermek gyönyörű, Quinn teljesen egészséges, Harper pedig az előrejelzéseknek megfelelően Down-szindrómával született.

Az orvos a szülést követően kisvártatva bejött az anya kórtermébe, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az egyik gyermeke Down-szindrómával született.

Mindezt azonban az anya elengedte a füle mellett, és arra törekszik, hogy az összes gyermeke teljes életet élhessen. Éppen ezért is hozta létre Instagram oldalát, hogy felhívja figyelmet rá, hogy a Down-szindrómával élő kicsik épp olyan gyönyörűek és kedvesek, mint bármelyik másik kisbaba.

Az alábbiakban tündéri képek következnek:

Similar Posts