Amerikai orvos állította helyre a magyar kislány arcát, aki megküzdött a rákkal, majd egy súlyos fertőzéssel is

Cservenák Aliz még csak 9 éves, de már most rengeteg küzdelmen van túl az életben. 2017-ben, 4 éves korában akut limfoid leukémiával diagnosztizálták. Egy éven át kapott kemoterápiát, majd 2019-ben kiújult a betegség, ezért újból elkezdte a kezelést. A kemoterápia legyengítette a szervezetét, és elkapott egy ritka, de nagyon súlyos gombafertőzést, az úgynevezett mukormikózist (mucormycosis), aminek következtében elvesztette az orrát, a szájpadlásának egy részét és a felső állkapcsát – írja a Yahoo.com.

A „feketegombaként” is emlegetett mukormikózis (mucormycosis vagy penészgomba-fertőzés) főként azokra veszélyes, akiknek a szervezete valamilyen betegség következtében már eleve legyengült. Leggyakrabban az orrmelléküregeket vagy a tüdőt támadja meg, miután a beteg belélegzi a gomba spórákat a levegőből.

10 hónapba telt, mire a kislány felépült a fertőzésből

Most azonban végre újra tud szívószállal inni, fütyülni, az étel és az ital pedig már nem jön ki az orrán. Mindez Dr. Kongkrit Chaiyasate plasztikai sebésznek köszönhető, aki vállalta, hogy helyreállítja a kislány arcát, miután a magyar orvosok a nagy kockázatra való tekintettel mind azt mondták, hogy 18 éves kora előtt nem vállalják a szükséges plasztikai műtéteteket.

Fotó: Yahoo

A család Detroitba utazott a műtétek kedvéért, és az ott töltött rövid idő alatt különleges kötelék alakult ki orvos és páciense között. „Szereti őt” – mondta Aliz nővére, Lili, arról, hogy érez kishúga az amerikai orvos iránt. De az érzés kölcsönös. Chaiyasate mindössze 30 percen belül válaszolt az e-mailre, amit a kislány családja küldött neki, és nagyon megkedvelte Alizt, amikor találkoztak.

„A műtét nagy kockázattal jár. Nagy a kudarc esélye. Az orvos és a család egyaránt kockáztat, de tele vannak reménnyel és bátorsággal” – magyarázta az orvos.

A kislányt édesanyja, Dékány Mariann, és nővére, Lili kísérte el az Egyesült Államokba, ahol Aliz két hónap alatt két műtéten esett át. Dr. Chaiyasate számára nyilvánvaló volt az a szeretet, ami összetartja ezt a családot, sőt, ő maga is részesülhetett ebben, amikor Aliz köszönetképpen átölelte őt.

Fotó: Yahoo

Dr. Chaiyasate emlékezett rá, hogy már az első pillanatban meghatotta őt a család története, ezért azt válaszolta a szívszorító e-mailre: „Segítünk neki.” Miután találkozott a családdal, két műtétet is elvégzett, az elsőt október 6-án, a másodikat pedig november 4-én. Aliz testének más területeiről, többek között mindkét alkarjáról ültettek át egészséges szöveteket az ajkába és az orrába.

Aliz és családja most hazautazik Magyarországra, hogy otthon ünnepelhessék a karácsonyt, majd januárban visszamennek az Egyesült Államokba, ahol újabb műtéteket végeznek el rajta. Dr. Chaiyasate azt is elmondta, hogy később, ahogy a kislány felnő, újabb eljárásokra lehet szükség.

Aliz jelenleg második osztályos, és Detroitban is folytatja a tanulást, de családjával arra is szántak időt, hogy ellátogassanak néhány helyi nevezetességhez, így például jártak a Detroiti Állatkertben és a Detroit folyó partján, aminek a túloldalán már Kanada terül el.

Fotó: Yahoo

Aliz, akinek a rákja remisszióban van, egyike annak a mintegy 15 betegnek, akit Chaiyasate a Beaumont Alapítvány közbenjárásával kezelt, ami segít állni a kórházi költségeket a betegek családjának.

Chaiyasate azt is hozzátette, hogy bár tisztában van vele, hogy nem minden orvos végez hasonló műtéteket ilyen fiatal pácienseken, ő úgy gondolja, hogy ha valaki gyerekkorában bántó megkülönböztetésnek van kitéve, az örökre nyomot hagyhat a lelkében, ezért tartja fontosnak a helyreállító műtéteket.

Fotó: Yahoo

A család elmondása szerint Aliz már megtapasztalta a hátrányos megkülönböztetést még otthon, Magyarországon, amikor egy másik gyerek csúnyának nevezte őt. Ezért nagyon hálásak a lehetőségért, amelyet Chaiyasate kínál a lányuknak.

„Számunkra ez tényleg olyan, mint egy csoda” – mondta Lili, aki vállalta a tolmács szerepét a családja számára, és hozzátette, hogy szerinte a húga igazi hős.

„Olyan életet akarunk adni neki, amit megérdemel. Boldog és egészséges életet akarunk adni neki” – tette hozzá.

Similar Posts