8 híres ember titokzatos eltűnése, amitől a hideg ráz bennünket

Csak az elmúlt húsz év alatt több mint 4,5 millió embernek veszett nyoma egy statisztika szerint. Van közöttük számos híres ember, annak ellenére is, hogy mindig rivaldafényben voltak. Példának okáért ott van egy milliárdos fia is, aki egy új-guineai dzsungelben tűnt el, míg a világ első női repülőgép pilótájának a Csendes Óceán felett veszett nyoma.

A híres emberek eltűnése akaratlanul is számtalan ember fantáziáját mozgatja meg, így egy-egy eset magyarázatára több különböző teória is született. A nyolc legkülönösebb esetről készítettünk egy összeállítást.

1. Michael Rockefeller

Michael Rockefeller etnográfus és antropológus, a híres milliomos Nelson Rockefeller fia volt. Gyerekként Michael érdeklődött a történelem és az antropológia iránt, később pedig eldöntötte, hogy tudós lesz, ezért a Harvardra felvételizett. A tanulmányai befejezése után egy tudományos expedícióra akart indulni Óceániába, hogy az ott élő emberek életét tanulmányozza. Az édesapja támogatta ezt a törekvését, és fizette is a fia költségeit.

1961 őszén Michael Új-Guineába ment felfedezőútra egy holland etnográfus, René Wassing társaságában. Az útjuk során két túravezető segítette a munkájukat, együtt utazták körbe a területet, ahol nem csak tanulmányozták a helyiek életét, hanem több tárgyat is elcseréltek ottani dolgokra. Éppen emiatt elég egyedi gyűjteményük lett nem sokkal később, de Michaelnek ez nem volt elég. A tudós áthajózott a helyi Asmat törzshöz is, amely arról volt híres, hogy embereket ettek.

A sziget felé vezető úton a csónak felborult, és Michael kivételével mindenki úgy döntött, hogy visszafordul. A tudós viszont mindenképpen el akart úszni a célállomásig. Ezután soha többé nem látták. Sokan úgy vélik, hogy megfulladt vagy megették a krokodilok, ám a legelfogadottabb verzió az, hogy az Asmat törzs tagjai megölték és megették.
2. Amelia Earhart

Amelia Earhart repülőgépes úttörő és író is volt egyben. Ő volt az első női repülőgéppilóta, aki átrepülte az Atlanti Óceánt 1928-ban. 1937-ben Amelia eldöntötte, hogy körberepüli a Földet Fred Noonan repülési navigátor segítségével. A két kalandornak sikerült az út nagy részét teljesítenie, mindössze 11 ezer kilométer volt még hátra a végső célig, amikor nyomuk veszett.

A szakértők szerint az időjárás elég rossz volt, kifogytak az üzemanyagból, és a rádiójuk sem működött. A repülőgépet több mint két hétig keresték, ám nem bukkantak a nyomára. Rengeteg vad teória keringett arról, hogy mi történhetett Ameliával, néhányan úgy vélik, hogy a japánok rabolták el őt. A Tennessee Egyetem kutatói szerint azonban az 1940-ben talált roncsdarabok minden bizonnyal a híres pilóta repülőjéhez tartoztak.
3. Antoine de Saint-Exupéry

Antoine de Saint-Exupéry híres francia író, költő és hivatásos pilóta volt. 1944. július 31-én az író egy francia gyártmányú repülővel repült, ugyanis egy légi fotózáson vett részt az Alpoknál. Ám a repülő soha nem érkezett vissza reptérre, majd eltűntnek nyilvánították.

Évtizedekig keringtek különböző történetek arról, hogy mi történhetett a híres íróval. Ám 1998. szeptember 7-én a Horizon nevű hajó kapitánya a Földközi tengerben talált egy karkötőt, amin rajta volt az író és a feleségének a neve is. 2000-ben egy búvár azt mondta, hogy látott egy repülőgépet ott, ahol korábban a karkötőt megtalálták.


2008-ban a kutatók, akik még reménykedtek abban, hogy fény derül az igazságra, felvették a kapcsolatot Horst Ripperttel, azzal a német pilótával, aki lelőtte az író repülőgépét. Rippert szerint azon a bizonyos napon látott egy repülőgépet francia színekben és a támadás mellett döntött, majd látta a repülőt a tengerbe zuhanni. A német továbbá azt is elmondta, hogy szerette Exupéry könyveit, és ha tudta volna, hogy ő ül abban a gépben, akkor nem lőtte volna le.
4. Richey EdwardsRichey Edwards egy angol zenész volt, aki a 90-es években híressé vált Manic Street Preachers nevű együttesben gitározott. Edwards, mint megannyi rock zenész, depresszióval és anorexiával küzdött. 1995. február 1-én az együttesnek Amerikába kellett volna repülnie, egy promóciós turnéra, ám Richey soha nem érkezett meg a reptérre. A zenész reggel 7 órakor elhagyta a hotelszobáját, hogy a reptéren találkozzon a banda többi tagjával, viszont nem ért oda. A többiek keresni kezdték, de nem bukkantak a nyomára.Az eset már csak azért is érdekes, mert utána Richeyt többször is látni vélték különböző helyeken: egy taxiállomáson Newportban vagy egy állomáson Severn Viewban. Az énekest több mint 10 éven át keresték, végül 2009. november 23-án nyilvánították halottnak.
5. Oscar “Zeta” Acosta

Oscar Zeta Acosta egy amerikai ügyvéd, író és aktivista volt Las Vegasból. 1974-ben az ügyvéd Mexikóba utazott, ahol végül nyoma veszett. 1974 májusában Oscar felhívta a fiát és azt mondta, hogy be fog szállni egy csónakba, ami tele van fehér hóval. Olyan pletykák is keringtek, hogy Acosta életben van és Miamiban bujkál, ám később az egyik barátja, Hunter Thompson egy nekrológot írt. Thompson elmondása szerint Oscarnak drogproblémái is voltak. Az ügyvéd teste soha nem került elő.
6. Bison Dele

Bison Dele egy híres amerikai kosárlabdázó volt. Egész életében furcsán és különcként viselkedett. A karrierjét 30 évesen, a csúcson hagyta abba. 2002 júniusában Dele, a testvérével és a barátnőjével egy tengeri utazásra indult a Csendes Óceánra. A sportolót és a barátnőjét legutoljára július 8-án látták Tahitin. A testvére hetekkel később tért haza, akit szeptemberben a rendőrség le is tartóztatott. 2 nappal a férfi letartóztatása előtt a kosárlabdázó jachtját megtalálták Tahiti közelében. A járművön golyó ütötte nyomokat találtak.

Az FBI arra jutott, hogy a férfi lelőtte Bisont és a barátnőjét, majd a testeket az óceánba dobta, hogy senki se találhassa meg. Nem sokkal később a sportoló testvére öngyilkos lett. Mivel a férfi halála után nem volt semmilyen új nyom, a nyomozást leállították.
7. Sean FlynnSean Flynn volt a hollywoody színész, Errol Flynn egyetlen fia. Ám az sikeres apjával ellentétben Sean soha nem volt jó színész és elégedetlen is volt magával. Tíz mozifilm után Sean úgy döntött, hogy inkább fotóriporter lesz. A képei folyamatosan megjelentek híresebb újságokban. 1970. április 6-án, Flynn és az egyik kollégája épp Kambodzsát szelték át biciklivel. Az egyik úttorlasznál Khmer Rouges állította meg őket, azóta a fotóst senki nem látta. Voltak pletykák, hogy feltűnt Mexikóban, ám bizonyíték nincs rá.
8. Connie ConverseConnie Converse énekes és dalszerző volt az 50-es években. Gyakran fellépett New Yorkban, ám igazán soha nem lett híres. 1970 az énekesnő egy komoly krízisen ment keresztül, ami súlyos depresszióhoz vezetett. 1974 augusztusában számos levelet írt a barátainak és a családjának, amelyben arról is szót ejtett, hogy új életet akar kezdeni valahol máshol.

A hozzátartozók úgy gondolták, hogy csak egy napra fog lemenni a tóhoz, ám Connie ez idő alatt végleg összepakolt, és hátrahagyott mindent. A keresések, amiket indítottak, nem jártak sikerrel.

Forrás

Similar Posts