7 dolog, amit nem kellene megtegyünk, csak azért, hogy a társadalom elfogadjon

Annak érdekében, hogy a társadalom kedveljen és elfogadjon, gyakran megpróbálsz hibátlannak tűnni. De fontos megjegyezni, hogy senki sem tökéletes, és meg kell érteni, hogy nem kedvelhet mindenki, aki körbevesz. A legjobb lenne szimplán átölelnéd saját magad, ahelyett, hogy mások véleményére alapozol. Ahelyett, hogy más akarnál lenni, mint aki valójában vagy inkább törekedj valódi boldogságra és valódi kapcsolatok kiépítésére. Mai cikkünkben összeállítottunk egy listát azokról a dolgokról, amit nem célszerű tenni csak azért, hogy mások kedveljenek.

1, Az alázkodás nem egyenesen arányos a szerénységgel

Ezt inkább hamis szerénykedésnek tekintik az emberek. Egy tanulmány szerint az alázatos emberek ártatlanok, míg az alázkodók inkább panaszkodók. Utóbbi az emberek számára nagyon bosszantó tud lenni. Ha valamit tényleg őszintén meg akarsz osztani a másikkal, akkor dicsekedj, de vigyázz ne told túl a dolgokat.

2, Utazol, hogy mutogathasd másoknak, ahelyett, hogy megélnéd a pillanatokat

Egy másik tanulmány szerint az emberek általában a „társadalmi státusz és likeok” céljából utaznak, nem pedig a hely felfedezése miatt. Az emberek annak érdekében, hogy mások irigykedjenek rá olyan helyet keresnek, mely jó hátteret biztosít számukra Instagram-fotóikhoz. Ehelyett le kellene tenni a készülékeket és megélni a pillanatot.

3, Bizonyos dátumokat az elutasítás félelmének elfedésére használsz

A randevúzás nagyon átalakult az évek során, és ma már az emberek az őszinte lelkük megmutatása helyett inkább megpróbálják lenyűgözni egymást egy mosolygós maszk mögé bújva. Ennek az lehet az oka, hogy egy vagy akár mindkét fél aggódhat amiatt, hogy a másik kedveli-e őt. Az őszinteség mindig sokat segíthet, mert a legtöbb ember értékeli az őszinteséget.

4, Nem adod önmagad

Időnként mindent megteszel azért, hogy lenyűgözz valakit és ezért sokkal jobban odafigyelsz a megjelenésedre, szép ruhát veszel fel és barátságosabban viselkedsz. Ez normálisnak tekinthető, bár kutatások szerint bizonyos ösztönök miatt viselkedsz így. Viszont az már kevésbé normális, ha egy teljesen más személyiséggé alakulsz ilyenkor csak azért, hogy mások megkedveljenek, és olyan dolgokat csinálsz, ami nem túl jó.

5, Kapcsolat bemutatása a közösségi médiában

A mostani fiatal párok szeretik a kapcsolatukat kiteregetni a nyilvánosságnak, hogy bizonyítsák valóban szeretik egymást. Egy tanulmány szerint azok a párok, akik bizonytalannak érzik magukat a kapcsolat vagy a partnerük miatt, a közösségi oldalakat használják, hogy másoktól kapjanak pozitív visszacsatolást. Ez enyhíti a kapcsolat miatt kialakult szorongást.

6, Extravagáns esküvő

Manapság az esküvők a gazdagság bemutatásáról, a vendégek lenyűgözéséről vagy egy adott pillanat különlegessé tételéről szól. Egy kutatás szerint a nagy puccos esküvő megnöveli a válás kialakulásának esélyét. A szerényebb körülmények között megtartott házasságkötésnél viszont ilyen problémát nem tapasztaltak.

7, Álmok feladása

Az álmok és célok elérése az életben való boldogulás egyik legjobb módja, főleg akkor, ha azt vér verejték árán szerezted meg. Viszont ezek mind hiábavalók lesznek, ha mindezt csak azért tetted, hogy más/mások elfogadjanak. Ne tedd ezt saját magaddal, mert megérdemled a legjobban és a boldogságot is!

Forrás: harmonikum

Similar Posts