6 Marvel szuperhős, akinek az átalakulása teljesen kiverte a biztosítékot

Már több mint 10 éve követhetjük nyomon a Marvel univerzum sorsának alakulását. Kikerülhetetlen egy ilyen sorozat alakulása közben az öregedés, a testek átalakulása, hízás, fogyás, fiatalodás vagy éppen epizódon belüli időutazás. Sokszor meggyűlik a színészek baja ezekkel a helyzetekkel és ha meghaladja az emberi lehetségest a probléma, akkor jönnek a profi sminkesek és ha még nagyobb az elvárás akkor a vizuális trükkök. A következő összeállításunkban megvizsgálhatjátok, hol melyikre volt szükség:

Chris Evans – Steve Rogers (Amerika kapitány)

Chris Evans karakterének átalakulását legelőször az “Amerika Kapitány: Az első bosszúálló” című filmben láthattuk. Egy vékonyka kis katonafiúból, kiizmosodott vérbeli szuperhős lett. A Bosszúállók: Végjátékban úgy tűnik Amerikai kapitány végre leteheti a lantot ugyanis, a film végére megöregszik, vagyis úgy tűnik a világon csend és béke honol. Az átalakulását sminkesek végezték el.

644790296_2120708070620791.jpg

Robert Downey Jr. – Tony Stark (Vasember)

Majdnem minden Marvel filmben utazunk az időben, így a szereplők megjelenése is megváltozik, Ezeket az átalakulásokat a sminkesek végzik, de előfordul, hogy vizuális effektekkel is rá kell segíteni a dologra. Például, azok a szakemberek, akik Brad Pitt megjelenésén változtattak a Benjamin Button különös életében, azok variáltak Robert Downey Jr. kinézetén is az Amerika Kapitány: Polgárháborúban.

1161998597_1450708093011660.jpg

Mark Ruffalo – Bruce Banner (Hulk)

A Bosszúállók: Végjáték című filmben úgy tűnik Bruce Benner végre megbarátkozott Hulkkal és harmonikus kapcsolat alakult ki közöttük. Bruce egyébként egy nagyon kedves óriássá változott, aki még mindig tudósként tevékenykedik egy 16 XL-el gyapjúpulcsiban és szemüvegben.

294903936_2107081015686735.jpg

Chris Hemsworth – Thor

Chris Hemsworth karaktere drasztikusan megváltozott az elmúlt néhány évben, ugyanis az első évadban még félhosszú haja volt és borostája, majd egyre erősebb arcszőrzete lett és jó hosszú haja, ám a Végjátékban, mindenki ledöbbent, még azok is, akik nem rajonganak annyira a Marvelért. Senki sem volt felkészülve arra, hogy Thor hatalmas sörhasat növeszt és majdhogynem olyan lesz, mint az apja volt.

1937706169_1310708120757666.jpg

Samuel L. Jackson – Nick Fury

A Marvel Kapitány a 90-es évek körül játszódik, így a stúdiónak minden erejét be kellett vetnie, hogy Samuel L. Jackson-t 25 évvel fiatalabbá változtassák. De szerencsére sikerült elérniük a kívánt hatást, viszont nem ment mindig olyan egyszerűen és gördülékenyen, mint gondolták.

1983131867_1627508207081450.jpg

Sebastian Stan – James „Bucky” Barnes (Tél katonája)

Egy baleset után Amerika kapitány legjobb barátja, Bucky bionikus karokat kap és a tél katonájává válik. Steve segít emlékezni arra, hogy ki is ő valójában, majd Wakandában rejtik el az emberek elől. Eközben az ottani orvosok folyamatosan gyógyítják őt. Ezek után Barnes csatlakozik a Bosszúállókhoz. Számos jelenetben Sebastian igazi karját számítógépes technológia segítségével távolították el.

910211633_853290708152162.jpg

+1 Michael Douglas – Hank Pym (Hangya)

A Hangyában a 70 éves Michael Douglas 25 évvel fiatalabbnak tűnik, amit egy számítógépes grafika segítségével tettek lehetővé.

127178700_1982992070817637.jpg

Melyik átalakulás nyűgözött le a legjobban?

Similar Posts