22 modern ötlet, melyet mindenki szívesen látna az álomotthonában

Mindenkinek megvan a maga elképzelése, hogy majd egyszer az Ő saját otthonát, mivel és hogyan rendezné be. Sajnos azonban csak keveseknek adatik ez meg, ugyanakkor napjaink innovatív tervezői egy kicsit segítenek rajtunk. Helymegtakarító ötleteiknek hála akár egy kisebb lakást is otthonosabbá varázsolhatunk.

Még inkább nehéz lesz majd kikelni az ágyból..

Helymegtakarító, és extra védelmet is nyújt a kocsid számára

Elképesztő asztal, melynek üveges része folyót formál

Különleges takaró és ágy kombó

Egyedi sötétítők, melyek New York-ot mintázzák

Kis asztal és hűtő is egyben

Helytakarékos ágy kisebb lakásokba

Hiszed vagy sem, ez egy szőnyeg

Okos megoldás a bútorok beépítésére

Csillár, amely erdővé változtatja a szobádat

Kávéasztal, felturbózva

Kaleidoszkópos ajtó

Festmények helyett így is fellehet dobni egy lakás hangulatát

Elzárt kis helyiség, relaxra, olvasásra

Borospince a föld alatt

Lépcsős könyvár

Kis terrárium díszek

Helymegtakarítós könyvespolc és szék kombináció

Épp csak annyi fényt biztosítanak, hogy ne verd be a lábujjaidat

Okos-tükör, hogy már reggel képben legyél az aktuális dolgokkal

Tetőmedence

Emeletes ágy, ami akár három személynek is helyet biztosít + polcok

Similar Posts