22 frappáns igazság Sigmund Freudtól, ami többet elmond rólad, mint gondolnád

Minden idők egyik legnagyobb és legvitatottabb pszichológusától gyűjtöttünk össze egy csokorra való idézetet.

Rácsodálkozik az ember, hogy a nagy és általános igazságok mennyire ráillenek a szubjektív, enyéni életvitelére is…

Soha nem késő megváltozni, és jobb, egészségesebb vagy stresszmentesebb útra lépni!

„A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre.”

“Ha a fiatalság tudta volna, ha az öregség bírta volna…”

„Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza.”

“Nem véletlenül választjuk egymást, csak azokkal az emberekkel találkozunk akik már léteznek a tudatalattinkban.”

„A szerelem eléréséhez szükséges egyfajta uralási vágy. És ha valaki nem tudja irányítani az alanyt, vagy fenyegetve érzi magát, akkor negatívan reagál.”

“Mielőtt azt állítanád magadról, hogy depressziós vagy, vagy nincs önbizalmad, győződj meg arról, hogy nem hülyékkel vagy-e körülvéve.”

„Sohasem vagyunk olyan védtelenek a szenvedéssel szemben, mint amikor szeretünk valakit, sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét.”

“Minden amit az ágyban csinálsz hibátlan és elfogadható, addig amíg mindkét fél örül ennek.”

„Van (…) visszavezető út a fantáziától a valósághoz, és ez – a művészet.”

“Abban a percben amikor egy ember komolyan elkezd gondolkodni az élet értelméről, értékéről, elkönyvelheted, hogy bolond az illető.”

„Azt lehetne mondani, hogy egy nagy emberi közösség megalkotása akkor lehet a legsikeresebb, ha az egyén boldogságát nem kell figyelembe venni.”

“Érdekes periódusát éljük az életnek, mert meg vagyunk lepődve azon, hogy a haladás lépést tart a barbár korszakkal.”

„Nyilvánvaló, hogy könnyebb és kellemesebb hátat fordítani egy adott gondolatmenetnek, mint ragaszkodni hozzá; könnyebb összekeverni dolgokat, mint megkülönböztetni őket, és különösen könnyű oly módon érvelni, hogy közben nem köt minket a logika.”

“Amikor egy személy külsőleg egyre tökéletesebb, akkor egyre több démon uralja a belső értékeit.”

„A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent.”

“Az ostobaság első bizonyítéka a szégyenérzet teljes hiánya.”

„Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk. Csak idő kérdése, hogy kiderüljön minden.”

“Az emberek sokkal erkölcsösebbek mint hiszik, és sokkal erkölcstelenebbek mint ahogyan elképzelik.”

„A kutyák szeretik a barátaikat, és megharapják az ellenségeiket. Nem úgy, mint az emberek, akik képtelenek a tiszta szeretetre, és mindig együtt van bennük a szeretet és a gyűlölet!”

“Az erkölcstelenség és az erkölcsösség ugyanolyan mértékben megtalálható a vallásban.”

„A pszichoanalízis szerint (…) a férfiaknak a nőkhöz való kizárólagos vonzódása magyarázatra szoruló probléma, és nem magától értetődő dolog, melyet valami, alapjában vegyi természetű vonzás megmagyarázhatna.”

“Az elnyomott érzelmek sohasem halnak meg, ezek csak el vannak mélyen ásva és egyszer csak a felszínre törnek, de sokkal csúnyább formában.”

Similar Posts