21 tervező, akik a kelleténél jobban szabadjára engedték a képzeletüket

A következő listán szereplő tervezőkkel szemben nem állítottak teljesíthetetlen elvárásokat, sőt, az igazat megvallva az esetek többségében meglehetősen egyszerű feladat lett rájuk bízva, ám ennek ellenére mégis sikerült olyan látványos kudarcot vallaniuk, amire csak nagyon kevesen lettek volna képesek a helyükben. Persze kétség sem fér hozzá, hogy mindent megtettek azért, hogy valami új, különleges, és esetenként még akár hasznos dolgot is hozzanak létre, ám ahogy a most következő képek is remekül bizonyítják: valami félresikerült útközben…

1 Ebben a séta kicsit kínos lesz.

2 ,,Ezeket a bögréket egy kézműves boltban találtam.”

3 Egy mikulás általában kedves és barátságos, de nem ez.

4 Neem, ez nem az amire gondolsz. Ilyen a dizájnja.

5 Egy csillár általában szép és elegáns, de mindig vannak kivételek.

6 Ennek a szállodának a szőnyegétől könnyen elszédülsz.

7 Bárki is tervezte, valószínűleg sosem gondolta volna, hogy valaki tényleg megveszi.

8 Gyermektáska a Zara-ban.

9 A télapó arca mindent elmond.

10 Épp úgy néz ki, mintha valaki már komoly balesetet szenvedett volna ezzel az ollóval, pedig ez csak a dizájnja.

11 Ez a lépcső nem mindenki számára alkalmas.

12 Fahéjas kávés tekercs. Vagy mi.

13 Lépcső a semmibe.

14 Vajon milyen testrész lehet ez?!

15 ,,Egy helyi bárban láttam.”

16 Valaki úgy gondolta, hogy ilyen egy tökéletes ruhafogas.

17 Egy mexikói étterem vécéje.

18 Egy gyerekjáték, amivel a gyermekek elkészíthetik a saját sz*rukat.

19 Bárki is tervezte ezeket a lépcsőket, le kéne tartóztatni gyilkossági kísérlet miatt.

20 Ezek a tányérok a dizájnjuk miatt épp úgy néznek ki, mintha mindig koszosak vagy vizesek lennének.

21 Végezetül egy kávésbögre, amivel a reggeli ébredés garantált…?

Similar Posts