20 őszinte fotó, amely hűen tükrözi, hogy a magas embereknek milyen problémákkal kell megküzdeniük a mindennapokban

Az alacsony emberek sem mindig elégedettek a magasságukkal, sőt, vannak olyan helyzetek, amelyekben szívesen cserélnénk egy-egy óriás ismerősükkel. Nos, a magas emberek is ugyanígy vannak ezzel. Ők is szeretnének néha jó pár centit lefaragni magasságukból. Ugyanis nekik, talán még több idegesítő és aggasztó problémájuk akad nap, mint nap, mint alacsony társaiknak. Cikkünk hősei sem feltétlenül hálásak magasságukért, ezt pedig a világhálón is megosztották. Most te is megtudhatod, milyen kellemetlenségekkel kell szembenézniük emiatt.

“A bátyám 197 cm magas és Litvániában nyaralt. Anyám pedig megkérte, hogy küldjön egy fotót, ami bizonyítja, hogy valóban Európában van. Ezt küldte.”

Egy kicsit szűkös a hely, de ő megoldotta.

Még egy ilyen légfrissítő is nagyon kellemetlen helyzetet szülhet.

Minden nadrág rövidnek bizonyul. Egy magas szárú csizma azonban megoldhatja a problémát.

“Szomorú voltam, amikor bemásztam az új Corvette-ba, amit meg szerettem volna venni. Az eladó annyira nevetett, hogy még egy fotót is készített rólam.”

Egy biztos, a hostelek ágyait egyáltalán nem a magas embereknek találták ki.

“A barátom már előre felkészült a magasságát illető kérdésekből.”

Felirat: “Nem kosárlabdázik! (ne kérdezd, miért)
Magasság: 206 cm, Cipőméret: 45.
Igen, csinálhatsz vele egy képet, ha szeretnél.
Apja: 182 cm, Anyja: 152 cm magas.
Igen, jó az idő odafent.”

Az öltöny méretét levenni sem a legegyszerűbb dolog a világon. A szabó megdolgozik a pénzéért.

“Egy próbababa, amivel végre a magas emberekre is gondoltak.”

A személyautók sem a magas méreteire készülnek.

Ajaj, ez így nem fog menni…

“Ilyen, amikor a 213 centimmel zuhanyozni próbálok.” – Nincs egyszerű dolgod pajtás

Még a mennyezet is könnyen tönkre vágja a frizurát.

Még jó, hogy a többi ajtó nem ilyen a házban.

A szakadt térdű farmeren sem ott van a szakadt rész, ahol kellene lennie.

Az ATM-ek is okozhatnak kisebb-nagyobb problémákat.

“Többször bevertem a fejem és megkarcoltam a napszemüvegem is. Szeretem a történelmi helyeket, de nyilvánvaló, hogy építésükkor nem a magas emberek kényelme volt a fő szempont.”

Forrás

Similar Posts