20+ érdekesség a középkori kastélyokról, melyek lerombolják a körülöttük megjelent sztereotípiákat

A középkort sokan sötét időszaknak könyvelik el, ám valamilyen szinten ez nem épp így van. Végül ez az időszak a szélmalmok, a gótika, a tipográfia és az üvegek időszaka is! Mindemellett ekkoriban kezdtek kiépülni a kastélyok, melyek később rengeteg fontos történelmi esemény helyszínévé váltak!

Mik is azok a kastélyok, és hogyan néztek ki

  • Sokan úgy gondolják, hogy a kastélyok magas, gyönyörű épületek, ahol a királyok és családjaik éltek. Ugyanakkor ez téves, hiszen a kastélyok inkább erődökként szolgáltak, az udvarukban pedig több épület is található.
  • A 10. és 11. században még inkább megerősített táborokról volt szó, melyek kerítésekkel és falakkal voltak körülvéve. Általában csupán egy épület állt a közepén.
  • A filmeknek köszönhetően a legtöbben szürke-fekete színben képzelik el a belső részeket, holott valójában meglepően színesek és dekoráltak voltak.

  • A padlók tisztaságára ugyanakkor nem fordítottak nagy figyelmet: étel & italmaradékok, állatok és macskák nyomai jellemezték. A szolgál persze igyekeztek takarítani, ám ez maximum a söpréssel véget is ért.
  • A csigalépcsők igazából harcászati szempontból is fontosak voltak, ezzel is megnehezítették a felfelé igyekvő támadók dolgát. Egyes kastélyokban még a lépcsőfokokat is más-más méretűre építették, hogy a támadóknak még ez a szokatlanság is gondot okozzon.
  • Egy-egy kastély ostroma akár hónapig, évekig is eltartott, ám nem kellett egy sereg, hogy megvédjék azokat! A 13. században Harlech kastélyát 36 ember védte egy éven át. Később, 1468-ban ugyanazt a helyet hét évig sikerült védeniük a Lancastereknek.

Milyen volt egy kastélyban élni? 

  • A 13. század előtt a kastélyok elképzelhetetlenük hidegek voltak. A kis ablakok miatt a napfény épp csak bejutott, de ez nem volt elég a szobák melegítésére. Csak a gótika megjelenésével változott ez a megoldás, ekkor kezdtek el nagyobb ablakokat beépíteni.
  • A tűzhelyek sem voltak ott mindig.. Eredetileg nyitott tűzzel igyekezetek fűteni, de csak egy központi szobában.
  • A kisebb ablakok miatt a világítással/fénnyel is gondjaik akadtak, melyeket igyekeztek fáklyákkal orvosolni.

  • A szobák viszonylag nagyok voltak, és egyáltalán nem hasonlítottak a mai belsőépítészeti megoldásokhoz. Gyakran titkos átjárókat terveztek, építettek ki, valamint egyes szobákat csak fellógatott szőnyegekkel választottak el.
  • A közép kor kezdetén ugyanakkor mindenki együtt aludt, a “szobákat” csak szőnyegekkel, függönyökkel választották el.
  • Később a kastély ura és felesége külön szobába költöztek. Szobáik nagyobbak voltak, mint a többi, külön tűzhellyel felszerelve. A nagy ágyakat könnyedén szét lehetett szerelni, hogy szükség esetén magukkal vigyék. A lordok mellett ugyanakkor gyakori volt, hogy a hűségesebb szolgálóik is itt aludtak.
  • A vendégeket is itt szállásolták el, a már említett függönyös “válaszfallal” elkülönítve őket.

  • Az illemhelyek külön kis szobában voltak berendezve.. Gyakran úgy volt megoldva az árnyékszék, hogy az a tartalmát egy csövön át a falon keresztül vezeti ki, néha épp az utca fölé. Szóval lehet, hogy nem volt szerencsés ott sétálgatni, amikor az úr székelt…

Ételek

  • Az éhínség jellemzi ezt a kort, így a nagyobb lakomákon akár hányásig is fogyasztottak..
  • Az ülésrendet a státusz alapján alakították ki – az uralkodói asztaltól legtávolabb a parasztok kaptak helyet.
  • Már ilyenkor is igyekeztek feldobni a tálalást, aranyozott levelekkel és békákkal teli pitékkel..

    • Igaz, hogy fogyasztottak húsokat, ám nem tenyésztett, hanem elfogott állatokból – gyakori volt a hattyú, liba, kacsa, páva vagy akár a sün és a borz. A fentebb látható képen a bálnák “ámbrája” látható, ami az emésztőrendszerük egy darabja. Igazi ínyencségnek számított!
    • Rengeteg sót használtak, de nem ízesítés céljából – így próbálták minél tovább tartósítani az ételeket.
    • Sokkal kevesebb cukrot fogyasztottak, az ételeiket mézzel ízesítették.
  • Vizet nagyon ritkán fogyasztottak, hiszen nem tudták megtisztítani azt!

Szórakozás 

  • Az egyik, hanem a legnépszerűbb foglalkozás a vadászat volt, mellette pedig a sólymászatot kell kiemelni. A hölgyek lovai különleges nyereggel voltak felszerelve, melyeken oldalra fordulva tudtak ülni.
  • Ebéd alatt vagy után a dalnokoké volt a főszerep! Nem csak a művészetek, hanem hírmondás miatt is fontos volt szerepük.
  • Időről-időre bajnokságokat rendeztek, de a filmekhez eltérően csak sportból és megjátszott párbajokból!

Similar Posts