20 ember, aki szembeszállt a félelemmel, és megváltoztatta az életét

Rengeteg ember számára nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan arról egykor álmodozott. Legyen szó a munkahelyéről, vagy szerelmi életéről. Hiába dolgoznak egy amúgy jó helyen, jó fizetéssel, ha a munkakörnyezet és a kollégák/főnökök kikészítik. Szinte autópilóta módban élik az életüket, arra várva, hogy mikor léphetnek már le. Másnap pedig ugyanez történik, és ez megy körbe és körbe. Mindenkinek megvan a maga oka, miért nem mer váltani, újrakezdeni. Ugyanakkor lehet, hogy mégis ez lenne a legjobb megoldás, mint azt a most következő hőseink is bizonyítják.

“Szombaton felmondtam, vasárnap dobtam a pasimat; hétfőn sikeres állásinterjún voltam egy olyan helyen, ahová nagyon szerettem volna bekerülni. Kedden megkaptam a munkám, csütörtökön kezdtem, a szerdát pedig a kutyámmal töltöttem a tengerparton.”

“Öt év után otthagytam a munkámat, mire minden hétköznap hajnali négykor kellett kelnem.”

“Munkahelyet váltottam, és mostantól egy állatmenhelyen dolgozom.”

“Egy éve, hogy magam mögött hagytam mindent, és elkezdtem hajózgatni a világ körül.”

“A napon, mikor felmondtam, mint eladó.”

“Felmondtam, vettem egy Volkswagen kisbuszt, bejártam vele fél Amerikát, és még a Burning Man fesztiválra is eljutottam.”

“Valóra váltottam az álmomat, mint művész, miután otthagytam az amúgy rettenetesen unalmas irodai munkámat..”

“Otthagytam a munkahelyem, mely az őrületbe kergetett az elmúlt 2 évben, és elkezdtem fotózni.”

“Nem könnyű mindent magad mögött hagyni, de van, hogy nincs más választás.”

“Egy esetleges csonttörés ezek miatt nem ért 3000 forintot óránként. Viszlát!”

“+/- 3000 km-t utaztunk, hogy távol legyünk a stressztől. Mindent megért.”

“Arra ébredtem, hogy a mai egy tökéletes nap a parton lazulásra. Így hát bementem az irodába és felmondtam.”

Újrakezdést ünnepli a kutyusával.

“Amerikából Chilébe, felmondás után egy hajón.”

“Végre megmertem lépni a szakítást.”

“Tökéletes kép, mely bemutatja, hogy mennyire élveztem a munkámat, mikor gyerekek születésnapján léptem fel..A soha viszont nem látásra, kisördögök!”

“Újrakezdés után végre azt csinálom, amit szeretek!”

“Viszlát nagyváros!”

“Kínába költöztem, hogy angol tanárként dolgozzam. Mindent megért.”

“Végre különköltöztem a szüleimtől.”

Similar Posts