20 alkalom, mikor a régóta elveszettnek hitt dolgok csodával határos módon előkerültek

Mindannyian hagytunk már el olyan értékes apróságot, amit kezdetben napokon vagy heteken át kerestünk, míg végül meg nem békéltünk a gondolattal, hogy örökre búcsút kell vennünk az adott tárgytól. Így voltak ezzel cikkünk hősei is, ám csodák-csodájára a végén mégis rájuk mosolygott a szerencse, és amikor már ők sem hitték, hogy a szeretett holmijuk egyszer még előkerül, derült égből villámcsapásként tért vissza az életükbe.

1. Ez a nő megtalálta a 16 éve kertészkedés közben elvesztett jegygyűrűjét.

1163563085_217000919006864.jpg

2. ,,A kutyám 2 évvel ezelőtt hunyt el. Sokáig nem találtuk a kedvenc játékát, de ma megtaláltam a kertben. Nem bírtam ki könnyek nélkül…”

1167637860_1134714917001075.jpg

3. ,,Két hónapig kerestük a hatodik kötetet.”

1725277407_1289634170010129.jpg

4. ,,Napokig nem találtam a kocsikulcsom, ezért busszal kellett munkába mennem. Ma ezt találtam a fiam játékautójában…”

71821835_427293170011711.jpg

5. Ezt a telefont egy autóból történő kiszállás közben veszítették el, majd 6 hónapot töltött a jég alatt. Ma megtalálták és még mindig működik. Úgy-ahogy.

1360368969_1851317001123015.jpg

6. ,,Nagyapám a kertben hagyta ezeket a korcsolyákat, amikor fiatal volt.”

1685693083_1157360311700132.jpg

7. ,,Úgy döntöttünk, hogy felújítjuk az autót. 14 évnyi elveszett aprópénzt találtunk az ülések alatt.”

129300328_77917001416164.jpg

8. ,,Apám 2 évvel ezelőtt hagyta el ezt a szemüvegét, ma megtalálta.”

1284743320_817001515583869.jpg

9. Ez a golflabda hosszú évek óta pihent ebben a fában.

1023530720_1144626417001522.jpg

10. ,,Megtaláltam az elveszett gyűrűmet a monitorom alatt.”

2011805459_683701700169375.jpg

11. Egy újabb sárgarépa, és egy újabb gyűrű. Ezt egy 82 éves férfi találta a kertjében.

877790193_961700169646231.jpg

12. ,,Egy évvel ezelőtt hagytam el a telefonomat, ma megtaláltam a konyhaasztal alatt.”

1557413173_671700175122014.jpg

13. ,,2 hónapja kerestem ezt a fülbevalót.”

228292816_1019170017838275.jpg

14. Egy 20 éve tóba ejtett pénztárca, amit egy horgász juttatott vissza a jogos tulajdonosának.

1626107703_672481700188200.jpg

15. Ezek a sárgarépák vonzzák a kertben elhagyott jegygyűrűket.

304450044_1171431700181233.jpg

16. Egy 25 év után tóból kihalászott táska.

1842608507_1002071700196720.jpg

17. ,,Amikor kicsi voltam, elástam a kertben, de ma újra megtaláltam.”

1203852638_21700191082149.jpg

18. ,,Órákon át kerestem ezt a szerszámkulcsot.”

491372401_2131700205955500.jpg

19. A szakács elvesztette a szemüvegét, de néhány nap múlva megtalálta.

328832749_1768170020908423.jpg

20. Ez a GoPro kamera 2 hónapot töltött egy tóban, mire sikerült megtalálni.

1216103659_2131048017002167.jpg

Similar Posts