18 személy, akik rendkívül szeretnek főzni, csak nem tudnak

Az első szakácskönyveket babiloni kőtáblákra vésték, és körülbelül 3500 évesek. Azóta a főzés kultúra sokat változott, az gasztronómia iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekszik. Ez persze nem is csoda, hiszen a tévét bekapcsolva ma már kismillió főzőshow közül válogathatunk, melyek láttán bizony magunk is könnyedén kedvet kaphatunk egy kis sütés-főzéshez. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a profi séfek által készített trükkös ételek a valóságban nem mindig olyan egyszerűek, mint amilyennek a tévéképernyőn tűnnek.

1. ,,Anyám főz. Ma sincs szerencsénk. Igen, ez sült krumpli.”

1123021077_878923000730995.jpg

2. ,,Tegnap 2 kiló cukrot akartam megolvasztani, és miközben melegedett, egy kicsit ledőltem a kanapéra. Persze elaludtam, és amikor felkeltem, ez a méreg fogadott.”

1172120540_1230008739787784.jpg

3. ,,Kenyeret akartam sütni, de valami nem sikerült.”

1458246937_1422300090806827.jpg

4. ,,Még a hal sem akarja, hogy megsüssem.”

74255219_789732300093624.jpg

5. ,,A hűtőszekrényem valamiért úgy döntött, hogy lefagyasztja a tojásaimat.”

1074906055_262844230010649.jpg

6. ,,Megpróbáltam tortát sütni a lányom születésnapjára, de valami teljesen másnak tűnik.”

7. ,,A nővérem macesz sütéséből végül Necronomicon lett.”

312126734_1253523001069757.jpg

8. ,,Soha ne főzz csirkét a bableveses edényben, csak azért, hogy gázt spórolj.”

1144888661_1673454482300119.jpg

9. ,,Mosolygós omlettet akartam, de épp az ellenkezője sikerült.”

2138718024_384923001199783.jpg

10. ,,A tökéletes kenyérhez tedd kelni a tésztát éjszakára a hűtőbe – mondták.”

950950671_342300128600951.jpg

11. ,,Süteményt akartam készíteni, de 4 evőkanál cukor helyett véletlenül 4 csészével tettem bele. Most olyan lett, mint a gumiabroncs.”

1260756467_1054723001206782.jpg

12. ,,Nagyon éhes voltam, de fáradt is, és elaludtam.”

1675966801_40594823001355.jpg

13. ,,Mindig jókat nevettem mások főzős kudarcain, aztán velem is megtörtént. Most nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.”

2131358038_1385623001438554.jpg

14. Képzeljétek el, mit készíthetett, ami ekkora detonációt okozott.

416055817_642300149695492.jpg

15. ,,A tortám hátborzongatóan gonosznak tűnik.”

318515037_1442300156871036.jpg

16. ,,A barátom nem értette, hogy miért tart ilyen sokáig a rizsfőzés, majd rájött, hogy rizs helyett sót tett a rizsfőzőbe.”

1358258064_1748410252300166.jpg

17. Úgy tűnik, hogy valami borzalmasat látott.

755370784_1315065323001666.jpg

18. ,,Megpróbáltam csokis süteményt készíteni, de inkább emberi agy lett belőle.”

1284215099_1366785230017753.jpg

Similar Posts