Lányok, akiknek sikerült váratlanul szorult helyzetbe kerülniük

A legtöbb lány szereti a kihívásokat, feszegeti a határait, nem fél az új dolgok kipróbálásától. Emiatt aztán mindenféle kalandokba keverednek, és ezek a kalandok néha megesik, hogy nem úgy sülnek, ahogyan azt ők eltervezték. Gyakran előfordul, hogy szorult helyzetbe kerülnek. Mármint szó szerint. Túlságosan vakmerőek voltak, nem foglalkoztak a következményekkel, és meg is lett a baj. Gyakran megtörténik az ilyen, nem igaz? 😀

A srác higgadtságából kiindulva nem először került hasonló helyzetbe a barátnője.

A hinta az egyik leggyakoribb hely, ahová beragadnak a lányok. Fogadjátok el végre, hogy felnőttetek!

Ne is próbáld megérteni és ne keress benne logikát!

A hátránya, ha olyan az alakod, mint egy kifutó modellé.

Ehhez milyen kínos lesz segítséget hívni…

Fogadott a barátnőjével, hogy befér a feje a két oszlop közé. Nos a fogadást azt megnyerte…

Hogyan?! De ami még fontosabb: miért?!?

Nem véletlenül van ráírva, hogy csak kisgyerekek használhatják…

Ne kérdezzetek semmit, csak húzzatok ki…könyörgöm!

Hirdetés

Na és akkor most hogyan, és merre tovább?

A legyőzhetetlen kíváncsiság….

Hívogatta őt a két fal között lévő rés, így hát be is dugta oda a lábát. Ki már persze nem jött.

Nem csak a férfiak között vannak olyanok, akiknek sosem nő be a fejük lágya…

Segítek, mert sosem találnátok ki: ez egy áruház hűtőszekrénye!

Sosem gondoltuk volna, hogy ezek a csatornák ennyire veszélyesek a vékony lányokra nézve.

Egy kíváncsi lánytól nem kell kétszer kérdezned, hogy betemetheted-e homokkal a tengerparton.

Ahol a macska feje átfér, ott a teste is – tartja a mondás. Hát…ez a lányokra szemlátomást nem igaz.

Csak egy jó viccnek indult, de egy ponton túl már nem tudtam nevetni magamon…

A nagy kérdés: ki dobta ezt a lányt a gyűrűbe, és vajon hány pontos lehetett a dobás? Valószínűleg ezt sem tudjuk meg soha…

Forrás

Similar Posts