17 ember, akiknek rémálma volt, miután meglátogatták a fodrászukat

Minden embernek fontos, hogy olyan legyen a haja, amely jól áll neki, így egy hajvágásnak vagy éppen festésnek rendkívül fontos szerepe van. Azonban, ha nem úgy sikerül a fodrásznál tett látogatás, ahogy azt elterveztük, akkor az nemcsak a külsőnkön, hanem a lelkünkön is képes mély nyomokat hagyni. Vannak olyan esetek, amikor a fodrász sem képes megvalósítani elképzeléseinket, legyen az egy hajvágás vagy egy új hajszín. Az alábbi összeállításban szereplő személyek pontosan így jártak. Van, akinek a hajszínével és van, akinek a vágással akadtak súlyos problémái.

Csak egy Dakota Johnson-os frufrut szeretett volna

Nem sikerültek túl jól ezek a hullámok

“A felső kettő kép volt a minta… A bal alsó, mikor kijöttem a fodrásztól, jobbra pedig pár hónappal később”

Ő még olcsón megúszta

Az alsó kép volt a minta, a felső már a fodrász után készült

Atya ég!!!

Mintha nem a kért szín lenne…

“Balra amit szerettem volna, jobb fent az, amit kaptam. Egy másik fodrásznál helyrehozattam”

Ajaj

Még a közelében sem jár a kívánságnak

Kicsit világosabb lett a kelleténél

Ez nem jött össze

Ez nem lila, hanem rózsaszín!!

Báli frizura – Majdnem sikerült…

Egy tigrisre legalább hasonlít

Nem, nem…

“A barátnőm fodrásznak tanul, megengedtem, hogy gyakoroljon többet. Első de az utolsó alkalom volt”

Similar Posts