16 tévhit, amely nemzedékről-nemzedékre öröklődött, de ideje, hogy leszámoljunk vele

Generációnkat kétségkívül nem fenyegeti az információéhség: a közösségi média folyamatosan gondoskodik róla, hogy minden pillanatban újabb és újabb információkat sajátítsunk el. Az érdekes felfedezések és az izgalmas hírek örvényében pedig néha már tényleg nehéz megkülönböztetni, hogy mi a valóság, és mi kitaláció.

Az emberek emiatt sokszor az úgynevezett Mandela-effektus áldozatává válnak – vagyis nagy tömegekbe rendeződve kezdenek el hinni hamis, meg nem történt eseményekben. Cikkünkben most összegyűjtöttünk néhány roppant népszerű tévhitet, melyek az évek során olyan mélyen beépültek a tudatunkba, hogy már meg sem kérdőjelezzük a valódiságukat. Pedig nem ártana, ugyanis egytől-egyig légbőlkapottak.

1. A bal agyfültekénk a logikáért, a jobb az érzelmekért felel.

433593730_1221638002244133.jpg

Valójában az agyunk egyik félteke sem rendelkezik jól elkülöníthető képességgel, minden egyes gondolat és érzelem csakis a kettő kölcsönös együttműködésével születhet. Ez egy meglehetősen téves kísérlet eredményeképp maradt meg a köztudatban, amit Dr. Michael Gazzaniga végzett.

A kísérletben az alanyoknak kártyákat kellett nézniük. A bal szemükkel egy olyan kártyát, amire az volt írva, hogy „piros”, a jobb szemükkel egy olyan kártyát, amire az volt írva, hogy „banán”. Ezután az volt a feladatuk, hogy rajzoljanak valamit a bal kezükkel, (amiről köztudott hogy a jobb agyfültekénk irányítja) az emberek pedig szinte kivétel nélkül banánt rajzoltak. Miután megkérdezték őket, hogy miért ezt választották, a legtöbben azt válaszolták, hogy azért, mert ezt volt a legkönnyebb lerajzolni a bal kezükkel. A tudósban ezután fogalmazódott meg a gondolat, miszerint a bal agyfélteke felelős a logikus gondolkodásért.

2. Az alkohol megöli az agysejteket.

1088991674_746656001638008.jpg

Még a krónikus alkoholizmus sem képes megölni az agysejteket – pusztán sérülnek ilyen esetekben, de nem halnak el.

3. A tiltott gyümölcs egy alma volt.

589814479_506235001638010.jpg

A Biblia egyszer sem említi, hogy a tiltott gyümölcs alma lett volna és nincs is rá utalás.

4. Nem szabad újraforralni a vizet, mert a lehűlt vízben kicsapódó anyagok rákot okoznak.

1331240437_1316380247795851.jpg

Tény és való, hogy az újraforralt vízben megnő a deutérium (nehézhidrogén, hidrogén egyik stabil izotópja), de ez nem tekinthető jelentősnek. Egyébként, ha újraforraljuk a vizet, kevesebb kalciumsó marad benne.

5. Ha egy személynek álmában teszünk fel kérdéseket, akkor minden kérdésre igazat fog mondani.

1928907594_2107021638038793.jpg

Egy személy csak az alvás bizonyos fázisaiban képes válaszolni a kérdésekre, és a válaszok valószínűleg akkor is inkább az álmaihoz fognak kapcsolódni.

6. Tüsszentéskor minden emberi szerv leáll, beleértve a szívet is.

741041889_27831638043561.jpg

Ez a mítosz a középkorból származik, amikor az emberek úgy vélték, hogy a tüsszentés halálos lehet a nagy mennyiségű kifújt levegő miatt. Valójában amikor tüsszentünk akkor csak az intrathoracalis nyomás nő meg egy pillanatra a testünkben. Ilyenkor a szívfrekvencia megváltozik, de rövid időn belül visszatér a normális értékekhez.

7. Statisztikák szerint a vörös hajú nők csalják meg legtöbbször a párjukat.

747168737_27163805786060.jpg

Ennek a mítosznak a gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza, amikor a vörös hajú embereket a gonosz erők hírnökeinek tartották, mivel senki nem tudta megmagyarázni, hogy miért ilyen színű a hajuk.

8. Dél-Koreában 2 év börtön jár a házasságtörésért.

1486856332_1290112163806879.jpg

Dél-Koreában 1953 óta létezett egy olyan törvény, ami a házasságtörés esetén alkalmazható büntetést írja elő. Ezt a törvényt azonban 2015-ben eltörölték, beismerve, hogy ez sérti az emberek magánélethez kapcsolódó jogait.

9. Tilos helikopterrel közlekedni az Antarktiszon, mert a pingvinek megpróbálnak felnézni a helikopterre és eldőlnek.

554994591_850611638079486.jpg

Nincs helikopterrel kapcsolatos repülési tilalom az Antarktisz felett, mindenesetre az időjárási viszonyok meglehetősen veszélyesek. Ettől függetlenül mivel máshogy nem igen lehet közlekedni, általában a helikopter a legjellemzőbb közlekedési eszköz.

10. Az evolúció során az emberi agy mérete a háromszorosára nőtt.

1632252661_1327351638079816.jpg

Valójában ennek az ellenkezője igaz: az evolúció hatására csökkent. A neandervölgyi emberek agya mintegy 15%-kal nagyobb volt, mint a miénk.

11. 1504-ben a híres Big Ben óratornyot börtönként használták.

381829873_1163808150818249.jpg

Először is, a Big Ben nem egy torony, hanem a Westminster-palota harangja. Másodszor pedig 1859-ben épült, vagyis sokkal később, mint ahogy azt a népszerű tévhit állítja.

12. A Vénusz az óramutató járásával ellentétes irányban forog a Nap körül.

1293926269_431638095000924.jpg

Épp ellenkezőleg: a Vénusz éppen az óramutató járásával megegyező irányban forog, és ez különbözteti meg őt a Naprendszer többi bolygójától, hasonlóan az Uránuszhoz.

13. A rövidlátás testmozgással gyógyítható.

1678470930_789163810118317.jpg

Ez részben igaz, mivel a direkt erre a célra kifejlesztett gyakorlatok valóban képesek pozitív irányban befolyásolni a látásunkat, ám ez inkább a rövidlátás megelőzésében segít. Ha a rövidlátás már megkezdődött, akkor ezek a gyakorlatok sem tudnak már csodát tenni.

14. Ha lenyelsz egy rágógumit, akkor 7 évig tart, amíg teljesen feldolgozza a gyomrod.

1621017309_2163811071953122.jpg

Ez a mítosz valószínűleg azoknak a szülőknek köszönhető, akik figyelmeztetni akarták a gyermeküket, hogy véletlenül se nyeljék le a rágógumit. Valójában a rágógumikkal is ugyanaz történik a gyomrunkban, mint bármilyen más élelmiszerrel: a gyomornedv szépen lassan feloldja. A gyomor könnyedén megbirkózik a rágókban található színezékekkel, aromaanyagokkal és egyéb összetevőkkel, így legkésőbb is 3 napon belül teljesen „átmegy” a szervezetünkön.

15. A borotválkozás felgyorsítja a szőrnövekedést és vastagítja a szőrszálakat.

518170912_2016381173905834.jpg

Ez a mítosz a vizuális hatás miatt született meg: borotválkozás után ugyanis a szőrszálak tompák lesznek, ezért vastagabbnak tűnnek és jobban láthatók. Valójában a szőrnövekedést csak a hormonok és a gének szabályozzák – mi ezt nem tudjuk befolyásolni külső tényezők segítségével.

16. A haj gyorsabban növekszik, ha visszavágjuk a végét.

970344951_1865163812835734.jpg

A hajvég levágása semmilyen kapcsolatban sem áll a haj növekedésének ütemével. A haj minden pillanatban egyformán növekszik, függetlenül attól, hogy milyen hosszú – a szőrszálakhoz hasonlóan a hajunk jellemzői is a génjeinkbe van kódolva. A rendszeres hajvágás maximum annyiból fontos, hogy a haj ne legyen töredezett, és továbbra is ápolt hatást keltsen.

Similar Posts