15 meghökkentő tény azokról a helyekről, ahová mindenki el akar jutni

Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi történhet azokkal az érmékkel, amiket a turisták a szökőkutakba dobálnak? Hát azon, hogy milyenek lehettek az ókorban a Húsvét-sziget ikonikus szobrai? Ma választ kapunk az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre.

Szeretünk új dolgokat tanulni, ahogy bővíteni is a már meglévő tudásunkkal kapcsolatos ismereteinket. Ehhez lesz most segítségünkre a most következő 15 érdekes tény, melyekkel egy kicsit még jobban megismerhetjük a világ legnépszerűbb turistalátványosságait.

1. A Trevi-kútból minden éjjel kiszedik az érméket.

1979176819_933438717000502.jpg

A turisták annyi érmét dobálnak Róma ikonikus nevezetességébe, hogy a szökőkutat minden éjjel tisztítani kell. 2016-ban például 1,5 millió euró gyűlt össze csak a szökőkútba dobált érmékből, amit aztán jótékonysági célra adományoztak.

2. Az Eiffel-toronynak egykoron felesége volt.

1889709587_917000597595921.jpg

Párizs népszerű turistalátványosságának egy Eija-Riitta nevű svéd nő miatt lett felesége. Eija-Riitta 1979-ben feleségül ment a berlini falhoz, majd felvette a Berliner-Mauer nevet. Ez inspirálta Erika LaBrie-t, aki három éven keresztül először udvarolt, majd hozzá is ment az Eiffel-toronyhoz és felvette az Erica Eiffel nevet. A torony előtt Erica-nak már két házassága is volt: az egyik az íjával, a másik a kardjával.

3. A Szabadság-szobor tökéletes görög lábakkal rendelkezik.

127257534_914761700063515.jpg

Az ókori görögök és rómaiak úgy gondolták, hogy a második lábujjnak hosszabbnak kell lennie, mint a nagylábujj, ezért minden ősi szobrukat eszerint készítettek. A Szabadság-szobor bár nem ennyire ősi, mégis hasonló lábfelépítéssel rendelkezik.

4. A Kínai Nagy Fal megváltoztatta a növényzetet maga körül.

816120552_251700060731456.jpg

A beporzó rovarok nem tudnak átrepülni a számukra túl magas falon, ezért a fal két oldalán genetikailag eltérő kajszi és kínai datolyapopulációk alakultak ki, noha a növényeket légvonalban csak néhány méter választja el egymástól.

5. A Hollywood felirat egy rockernek köszönhetően maradt meg.

1808879737_218089170006191.jpg

Az 1923-ban létrehozott ikonikus felirat 1978-ig rendesen leamortizálódott. Az egyik O betű például teljesen megsemmisült. A rockzenész Alice Cooper azonban saját pénzéből hozta helyre, majd egy nyilvános alapítványt is létrehozott annak érdekében, hogy többször ez ne történhessen meg Hollywood világhírű feliratával.

6. A Sagrada Familia elhúzódó építése közmondást teremtett.

1097262584_217000761018718.jpg

A katalán „majd, ha elkészült a Sagrada Familia” mondás kb. ugyanazt jelenti, mint nálunk a „majd, ha piros hó esik” közmondás. A székesegyház 1882 óta épül és bár már 138 éves, a befejezési ideje még előre nem látható, mivel a munka nagyon összetett és kizárólag adományokból finanszírozzák.

7. A pisa ferde torony tovább süllyedt.

1041233914_732170007059980.jpg

A Pisai Egyetem szakértői rendszeresen vizsgálják a város nevezetességét. 2018-ban a tudósok rájöttek, hogy 1998 óta a torony 4 centiméterrel megsüllyedt, ezért a torony alatti és körüli talajt alulról megerősítették.

8. A prágai hatóságok leszedték a villanyoszlopokat a Károly-hídról.

1790622371_1591881700071640.jpg

Bár a kerületet még 1985-ben villamosították, az utóbbi években a városvezetés úgy döntött, hogy a Károly-hídon inkább mégis visszatérnek a hagyományos gázlámpákhoz, mivel ez sokkal jobban illik a város történelmi megjelenéséhez.

Még nincs vége, a cikk a következő oldalon folytatódik!

9. A Machu Picchu épületeinek köveit semmi sem tartja egymáshoz.

363246959_516389717000857.jpg

Bár a Machu Picchut évszázadokkal ezelőtt építették egy olyan helyen, ahol rendszeresek a földrengések, a város mégis mind a mai napig nagyon jó állapotban maradt. Ez egy igazi építészeti csodának számít, mert az inkák nem használtak cementet vagy más habarcsot az épületeket alkotó kövek egyben tartásához.

10. A Taj Mahal minaretjei szándékosan döntve vannak.

722173932_992017000889373.jpg

Minden minaret a mauzóleummal ellentétes irányba dől, nagyjából 10 centiméternyit. Erre azért volt szükség, mivel úgy gondolták, hogy így egy esetleges földrengés vagy más katasztrófa esetén a tornyok nem a mauzóleumra, hanem mellé dőlnek majd.

11. A Moai szobroknak szemük volt.

998113151_641700097306689.jpg

Bár a Húsvét-sziget ikonikus szobrai ma már teljesen elkoptak, a tudósok megállapították, hogy kezdetben teljesen másképp néztek ki. A szemük fehér korallal és fekete obszidiánnal vagy vulkáni kövekkel volt díszítve, de ez az idők során teljesen elkopott.

12. A Hagia Szophia graffitijeit gondosan őrzik.

1900623602_1640677170009592.jpg

A templom 1700 éves fennállása alatt rengeteg ember látogatta a templomot, ezek közül sokan pedig különféle feliratokat is hagytak maguk után. A tudósok egyetértenek abban, hogy híres katona véste ide a nevét, mint például a norvégiai Fekete Halfdan, ezért a graffitiket átlátszó műanyag plexivel védik.

13. A japánok rosszul rajzolják a Fudzsi-hegyet.

541194049_786291931700099.jpg

Japán ikonikus hegyének összetéveszthetetlenül gyengéd a lejtése, ám a legtöbb művész mégis meredeken ábrázolja, ráadásul hóval borítva, pedig az év túlnyomó részén egyáltalán nincsen hóval borítva a hegy. Ebből adódóan pedig sok külföldiben téves kép él a Fudzsi-hegyről.

14. A Golden Gate hídnak külön festőcsapata van.

1174619666_855200170010479.jpg

A 2737 méter hosszú híd a korrózió miatt rendszeres festést igényel. Ma már környezetbarát festéket használnak hozzá, amit egy 38 munkásból álló festőcsapat hord fel rá időről-időre.

15. A londoni Towerben magán lakások is vannak.

273507947_2061700108953230.jpg

Annak ellenére, hogy az ősi erődítmény elsősorban a brit koronát is őrző népszerű múzeum és kincstár, mégis olyan privát lakásokkal is rendelkezik, melynek tulajdonosai egyáltalán nem tartoznak a királyi családhoz. Először a tornyot szolgáló személyzet tagjai éltek a lakásokban, majd a távolról érkező előkelő vendégeket szállásolták el ezekben.

Similar Posts