15 kisgyerek, akinek a tetteiben ugyan semmi logika nincs, ellenben nagyon viccesek

Bár szeretnénk azt hinni, hogy gyermekeink tőlünk függenek, a valóság bizony azt mutatja, hogy sokszor a saját törvényeik és szabályaik szerint élik az életüket. Meglehet persze, hogy ezek nem mindig célravezetőek, sőt még logika sem mindig található bennük… de azért egy nagy mosolyt azért mégiscsak sikerült az arcunkra csalniuk velük…

A két legjobb barát ugyanolyan frizurát vágatott magának, hogy a tanárok összekeverjék őket az iskolában…?❤

,,Adtam nekik 1-1 dollárt, és mondtam, hogy tartsák az orrukkal a falhoz. Aki először leejti az veszít és a nyertes viszi mind a két dollárt. Ennek három órája volt. Tisztelem őket a kitartásukért…”

,,A fiam és én nem indulunk egyenlő esélyekkel a bújócskában.”

Nem volt igazi gyerekkorod, ha nem próbáltad meg legalább egyszer magadnak vágni a frizurád… ?

,,Csak egy normális fotót szerettünk volna csinálni a fiunkról, de egy percre sem volt hajlandó kiesni a nindzsa-szerepből.”

,,A 12 éves unokaöcsém jó ötletnek tartotta kalapáccsal szétverni a festékszóró sprayt.”

,,A 8 éves öcsém először lát havat életében, úgyhogy kiment, hogy hóangyalt csináljon. Szemlátomást fogalma sincs, hogy kell.”

,,A 8 éves fiam ma direkt korán kelt, hogy reggelit készítsen nekünk…”

,,A 6 éves gyermekem megharagudott ránk, ezért azt mondta, hogy világgá megy. Mi mondtuk neki, hogy szeretjük, és ha bármire szüksége van, nyugodtan visszajöhet. Vissza is jött, de csak annyira, hogy magával vigye a macskát…”

Bármi is a követelése, én 100%-ban egyetértek vele és támogatom…?

,,A barátom csak egy szép fotót szeretett volna készíteni a lányáról…”

,,Ez az utcánkban gördeszkával és lombfúvóval randalírozó kiskölyök az én új kedvenc szomszédom.”

Ez a kiskölyök nem áll be a sorba. A saját szabályai szerint éli az életét… ?

,,A nővérem megszülte második gyermekét, mire az első gyermeke olyan dühös lett, hogy összepakolta a cuccait és megpróbált lelépni otthonról.”

Kipróbálta, hogy melyik passzol legjobban a bőrszínéhez.

,,A négy éves kishúgom cafatokra tépte a karácsonyra kapott papírpénzét, mert nem fért be a persely nyílásán…”

Similar Posts