15 fotó, ami bemutatja a generációk közti különbségeket

A technikai fejlődés szinte követhetetlenül felgyorsult. A mai gyerekek már csak az okostelefonok, tabletek világát ismerik, és fogalmuk sincs, hogy milyen volt az élet a 80-as 90-es években. Ekkoriban még más idők jártak, de kétségtelen, hogy ezeknek is megvolt a maguk különös varázsa.

A most következő fotók remekül mutatják be a generációk közti különbségeket:

Minden generációnak megvan a maga stílusproblémája.

,,Az unokahúgom megkérdezte, hogy mi ez…”

,,Én 13 évesen vs. a mai 13 évesek.”

,,A helyi kávézóban csíptem el ezt az érdekes pillanatot.”

,,De hát játszhatnánk igazi asztaliteniszt is…”

Egy generációval korábban pedig még két konzervdobozt kötöttünk össze madzaggal. Változnak az idők.

Talán épp Minecraft-tal játszik a kiskölyök.

,,A 16 éves testvérem megkérdezte, hogy mik ezek, mire én azt válaszoltam, hogy az ‘USB-k elődjei’…”

,,A húgom és én, egyaránt 12 éves korunkban…”

,,Ma az egyik fiatal kollégám megkérdezte, hogy mire van ez a kar…”

,,Pár kisgyerek megkérdezte, hogy mivel játszom. A szívem szakadt meg…”

,,Én, amikor 14 éves koromban születésnapi buliba mentem vs. a húgom most, 14 évesen, egy születésnapi buliba indulva…”

A két generáció figyelmen kívül hagyja egymást a plázában.

A gyerekek kérdései néha egészen elgondolkodtatók.

,,A 2004-es Motorola telefonom egy múzeumban…”

,,A 18 éves testvérem megkérdezte, hogy mi ez…”

A mai gyerekek már sosem fogják megtudni, hogy milyen az, amikor az embernek nincs bokazoknija, ezért magának kell csinálnia…

Similar Posts