11 népszerű rajzfilm, amely máshogy néz ki szerte a világon

Vannak olyan ikonikus rajzfilmek, melyeket minden gyermek látott már, ilyenek például a Tini Nindzsa Teknőcök, a Sailor Moon, a Simpson család és még sorolhatnám. Ám annak ellenére, hogy a világ minden országában levetítették ezeket a meséket, nem mindegyikben voltak ugyanolyanok a karakterek, sem a jelenetek. Bizony voltak olyan államok és országok, ahol a mesék egyes jeleneteit kivágták, vagy átvariálták, hogy azok maximálisan illeszkedjenek a kultúrához, illetve a fiatalabb generációhoz. Gondoltad volna, hogy Nagy-Britanniában Michelangelo nunjakuját leváltották egy kötélre, illetve, hogy Litvániában lecserélték Garfield kedvenc ételének nevét kugelisre? Nem, igaz? Nos, ma ilyen és ehhez hasonló érdekességeket hoztunk el nektek az egykori kedvenc rajzfilmjeitekről.

Derült égből fasírt

A világ minden táján ezen a címen vált ismertté, azonban Izraelben ezt megváltoztatták “Derült égből falafel”-re. Lehetséges, hogy ez egy marketing fogás lett volna a részükről?

Tini Nindzsa Teknőcök

Az Egyesült Királyságban nagyon népszerű volt a Tini Nindzsa Teknőcök című rajzfilmsorozat. Az 1980-as években a brit gyerekeket annyira megfogta ez a fajta harcművészet, hogy mindenki nunjakuzni kezdett a harcművészeti órákon. Az állam nem támogatta ezt, ezért betiltották, mind a nindzsa szót, mind a nunjaku eszközt.

Sőt, minden olyan jelenetet kivágtak, ahol Michelangelo nunjakut használ. Egy idő után kötéllel helyettesítették azt az eszközt. Ami még furcsább, hogy Raphael tőrével és Leonardo kardjával nincsen semmi gond.

A Simpson család

2005-ben “A Simpsons család” alkotói megpróbálták kiadni rajzfilmjüket a Közel-Keleten. Az ottani kormány Al-Shamshoon családnak nevezte el a sorozatot és Homernak, Margenak valamint Bartnak is új nevet adtak. Ők lettek Omar, Mona és Badr. Szülővárosuk neve is megváltozott, ami a Rabeea nevet kapta. El kellett távolítaniuk a sorozatból Moe kocsmáját, Homer kedvenc sörét, sertéshúsát illetve a kereszténységre való mindennemű utalást. Mivel így már nem volt annyira érdekes ezért leálltak a sugárzással.

Rejtélyek városkája

Oroszországban ez a szokatlan rajzfilm egy testvérpárról és különféle paranormális jelenségek tanulmányozásáról szól. A mese 12 éven felül gyermekek számára készült, viszont minden erőszakos jelenetet kivágtak belőle és a nyelvezetén is finomítottak.

Ezen országban a fehérnemű mutogatása nem megengedett, így azokat a részeket is kivágták, ahol a karakter véletlenül nekitámaszkodik testvére melltartójának.

Doraemon

Ez a híres anime egy robotmacskáról szól, de az alkotók aggódtak, hogy az amerikai emberek nem értenék a mese egyes aspektusait, ezért úgy döntöttek, hogy néhány változtatást eszközölnek benne. A japán jen-eket dollárra cserélték, az evőpálcikákat villákra és kanalakra váltották, a japán ételek helyett pedig amerikai kajákat ettek.

Pokémon

Az amerikai változatban betiltottak minden olyan jelenetet, amin fegyverek láthatók, a Japán ételeket és italokat pedig amerikaiakkal helyettesítették. Ezen kívül a Lenora nevű karakterről levették a kötényt is.

Garfield

Mindenki, aki látta ezt a filmet tudja, hogy Garfield kedvenc étele a lasagna. Ahhoz, hogy Litvániában jobban azonosuljanak a karakterrel kicserélték a lasagnat kugelis-re, ami egy tradicionális litván étel.

Jégkorszak

Németországban Otto Waalkes humorista kölcsönözte hangját Sid-nek a lajhárnak. Otto egy nagyon népszerű német komikus, énekes és parodista, akinek az volt a célja, hogy a német emberek számára Sidet viccesebbé tegye.

Sailor Moon

A 90-es években nagyon népszerű volt a Sailor Moon nevű anime, ám Nyugaton bizonyos részeket kicenzúráztak. Például kivágták az összes erőszakos valamint intim jelenetet, illetve több karakter nevét is megváltoztatták. Átalakítottak mindent, ami a nyugati nézők számára unalmas vagy zavaros lett volna. Japánban az animék fiatal felnőtteknek készülnek, ám Európában és Amerikában a fiatalabb gyermekeknek mutatták be.

Peppa Malac

Még az olyan ártatlannak tűnő meséket is meg kellett változtatni, mint a Peppa malac. Például Ausztráliában le sem vetítették a pókos epizódot, ugyanis abban azt mutatták be, hogy Peppa összebarátkozott egy pókkal. Ausztráliában viszont vannak mérges pókok is, amik nagy veszélyt jelentenek az emberek számára. Ennek fényében úgy döntöttek, hogy ezt az epizódot nem adják le.

A legtöbb rajzfilm Japánban

A világ minden táján úgy rajzolják meg a rajzfilmfigurákat, hogy mindegyiknek 4 ujja legyen. Japán természetesen ez alól is kivétel, mert ők 5 ujjat rajzolnak a karaktereknek.

Ennek az az oka, hogy vannak olyan szakmák, ahol könnyedén elveszíthetik az emberek az ujjukat ilyen például egy hentes vagy asztalos. Ezen kívül a “négy ujjú” egy olyan becenév, ami leginkább a gonosztevőkre illik, így Japán a félreértések elkerülése végett minden mesefigurának öt ujjat rajzol.

Gondoltátok volna?

Similar Posts