10 ország, ami annyira kicsi, hogy sokan nem is tudnak a létezéséről

Talán nem is gondolnánk, de a Földön közel 250 ország létezik, amik között akad néhány annyira apró, hogy az emberek többsége még a létezéséről sem hallott. Némelyiknek mind a területe, mind pedig a népessége is annyira kicsinek mondható, hogy még a magyar falvak között is csak a törpék közé tartoznának. Ugyanakkor nagyon érdekes a fennállásuk, ezért szeretnénk nektek bemutatni a világ 10 legkisebb miniállamát.

Palau

Palau a Karolina-szigetek legnyugatibb szigetcsoportjain helyezkedik el. Az államot 241 sziget alkotja, amelyből csupán 12 lakott. Bár kevesen tudnak róla, de Palau a Föld egyik legcsodálatosabb helye: tele őserdőkkel, egyedülálló növényekkel és madárfajokkal. Az ország legnagyobb látványossága a Ongeim’l Tketau tó, melyben több mint 2 millió medúza él.

Niue

A Csendes-óceán déli részén fekvő kis szigetállam. Nem rendelkezik teljes függetlenséggel, Új-Zéland társult állama, államfője II. Erzsébet brit királynő. A főváros leginkább egy kis falunak nevezhető, ahol kb. 600-an élnek. Ennek ellenére a szigetnek saját repülőtere és szupermarkete is van.

Saint Kitts és Nevis

Ez a Karib-tengeri szigetállam két szigetből áll: Saint Kitts-ből és Nevis-ből. Egyik fő jövedelemforrása a sajátos állampolgársági programja, mely lehetővé teszi, hogy bárki, aki legalább 250 ezer dollárral rendelkezik, az befektethessen a helyi cukoriparba, ezzel pedig megszerezze Saint Kitts és Nevis állampolgársági státuszát. Az állampolgársági státusz megszerzésének egyik másik módja, ha a két sziget valamelyikén legalább 400 ezer dollár értékű ingatlant vásárolunk.

Nauru

Nauru a világ legkisebb független köztársasága és a legkisebb szigetállama. Naurunak sem hivatalos tőke, sem tömegközlekedési rendszere nincs, és 25 mérföldnyi úthálózatát a helyi gépjárművezetők használják. A környezeti problémák miatt a köztársaság nagyon népszerűtlen a turisták körében. Egy másik „rekord”, hogy Nauruban az elhízott emberek száma igen magas, az ország elhízási aránya több mint 70%.

Seborga

Ez a mikronemzet Olaszország területén található, ahol I. Marcello általi uralkodás folyik. A Seborga Hercegség tulajdonképpen egy aprócska falu a francia határ közelében. Az aprócska állam 3 főből álló hadsereggel rendelkezik: ezt a védelmi miniszter és két határőr alkotja.

Tuvalu a világ egyik legkisebb és legszegényebb országa. Némileg javított a katasztrófális gazdasági helyzetükön, hogy az ország megkapta a “.tv” internetes domain végződést, ami jelentősen megdobta a költségvetést.

Hutt-folyó Hercegség

Egy ausztrál származású férfi, Leonard Casley alapította, aki tulajdonképpen a farmját nyilvánította ki új és független államként. Bár önállóságát egyetlen más állam sem ismerte el hivatalosan, az ország rendelkezik saját pénzzel, bélyegzővel és útlevéllel is. Látnivalói közé tartozik I. Leonard, Hutt hercegének mellszobra, ami több helyen is fellelhető.

Máltai lovagrend

A Vatikánon kívül egy másik miniállam is található Rómában, melyet Máltai lovagrendnek neveznek. A területe 0,012 négyzetkilométer, és három épületet foglal magába, amelyek közül kettő Rómában, a harmadik pedig Málta szigetén helyezkedik el. Az ország saját pénznemmel, bélyegekkel, weboldallal, rendszámmal és útlevelekkel rendelkezik.

Molossiai Köztársaság

Kevin Baugh alapította az egyesült államokbeli Nevadában. Lakossága tulajdonképpen csak maga az alapító, és a családja. Na, meg az állataik: három kutya, egy macska, és egy nyúl. Molossianak van saját nemzeti himnusza, nemzeti jelképe és nemzeti zászlója, sőt még űrprogramja is. Az állam területén halálbüntetés jár a súlyos bűncselekményekért, ám a lakosságot tekintve, érthető módon még senkire sem szabták ki. A Köztársaság 2017-ben ünnepelte fennállásának 40. születésnapját.

Sealand Hercegség

A Sealand Hercegség tulajdonképpen egy második világháborúban épült tengeri platform, az Egyesült Királyság partjaitól található kb. 6 mérföldre. Sealend-et egy önjelölt uralkodó vezeti, aki pár száz angol fontért különböző nemesi címekkel együtt járó állampolgárásgot árul a hercegség weboldalán keresztül.

Similar Posts