10 különböző szakmában dolgozó ember megosztotta azokat a tényeket, melyekről csak kevesen tudnak

A Reddit egyik felhasználója fejéből pattant ki az ötlet, hogy vajon a különböző szakmákban dolgozó emberek milyen olyan tényeket ismerhetnek, melyekről a szakmán kívüli embereknek általában fogalmuk sincs. Több tízezer válasz érkezett a kérdésre, melyekből kiderült többek között, hogy majdnem minden repülőgép küszködik apróbb meghibásodásokkal utazás közben, illetve hogy a jelszavunk
3 havonta történő megváltoztatása nem feltétlenül teszi biztonságosabbá az internetes fiókjainkat.

Cikkünkben megpróbáltuk csokorba gyűjteni azokat a felhasználók által beküldött legérdekesebb tényeket, melyekre az interneten teljes vagy részleges megerősítést is találtunk.

Mentős: ,,A fuldokló emberek csendben vannak. Néhány nappal ezelőtt kihúztam egy gyermeket a vízből, aki kevesebb, mint egy méterre volt egy felnőtt csoporttól. Egyetlen felnőtt sem vette észre, hogy fulladozik.”

Ez igaz. Már csak technikailag sem tudnánk segítségért kiabálni fuldoklás közben: mivel ehhez levegőre lenne szükségünk. Általánosságban ráadásul még az is elmondható, hogy az emberek még csak kalimpálni vagy integetni sem nagyon tudnak a kezükkel fuldoklás közben, mivel ösztönösen ezzel próbálják fenntartani magukat a vízfelszínen.

***

IT szakember: ,,A jelszavak 90 naponkénti cseréje nem növel a fiókok védelmét a hackertámadásokkal szemben. Épp ellenkezőleg, pont, hogy csökkenti.”

Ez részben igaz. Egyrészt, a jelszó rendszeres cseréje arra készteti az embert, hogy olykor egyszerűbb, könnyen feltörhető jelszavakat válasszon magának. Gyakran az is előfordul, hogy a felhasználó csak néhány karaktert változtat meg a jelszóban, ez pedig szintén nem véd semmit a feltöréstől. Ugyanakkor azért kétségtelen, hogy ha 90 naponta előállunk egy vadonatúj jelszóval, amit biztonságosan meg is tudunk jegyezni újra és újra, akkor azért többé-kevésbé bebiztosíthatjuk magunkat a támadások ellen.

***

Fodrász: ,,Nem tudsz a fekete hajból ezüst vagy hidrogén-szőke hajat csinálni egy festésből. Ehhez legalább 9 vagy 10 alkalomra lenne szükség, a hajad közben pedig teljesen tönkremenne. Bárkit is nézel a YouTube-on vagy az Instagramon…Kim Kardashian-t vagy bárkit…biztos, hogy csak parókát visel.”

Ez részben igaz. Minél sötétebb a haj, annál több alkalomra lesz szükség a kifakításához. Ugyanakkor ha a festések között eltelt idő kellően hosszú (néhány hét) akkor el lehet érni, hogy a fekete színű hajból úgy legyen szőke, hogy közben nem sérül komolyabban.

***

Tengerész: ,,Több ember hal meg mentőcsónakhoz köthető balesetekben, mint konkrétan a hajóval történt baleset közben.”

Ez talán igaz. Sajnos nincs megbízható statisztika a tengeren történt balesetekről, azonban minden tapasztalt tengerész tudja, hogy a mentőcsónakokba történő beszállás, azok leeresztése tele van veszéllyel. Az utasok beszállás közben is kieshetnek belőle, leengedéskor is…ráadásul ha vannak már utasok a vízben a hajótest körül, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a fejükre dobnak egy mentőcsónakot.

***

Mérnök: ,,A nyomtatótinta csak olvadt műanyag.”

Ez igaz. A festékek összetett polimereket, festékeket és mágneses anyagokat tartalmaznak. Ezért is veszélyes a kiömlött nyomtatótinta az egészségre, különösen belélegzés esetén.

***

Liftszerelő: „Ha egy liftkábel elszakad, akkor nem zuhan le a lift, mert a lift ellensúlyozva van.”

Ez részben igaz. A liftnek alapból nem egy tartókábele van, hanem három vagy több. Mindegyük körülbelül 3,5 tonna szakítóerővel bír, szóval elég kicsi a valószínűsége annak, hogy mindegyik elszakadjon. Ha ez mégis megtörténne, akkor életbe lépne a lift sebességkorlátozó mechanizmusa, ami lezuhanás helyett szépen lassan leengedné a liftet az akna aljára.

***

Onkológus: ,,Nap mint nap jönnek létre rákos sejtek a testünkben, ezeket azonban az immunrendszerünk biztonságosan elpusztítja. Sokszor észre sem vesszük, de naponta legyőzzük a rákot.”

Ez igaz. Az emberi test számtalan sejtet termel nap mint nap. Néhányuk potenciálisan veszélyes: ha az immunrendszer nem pusztítaná el őket, akkor rákos daganatok képződhetnének belőlük.

***

Gyermek-pszichológus: ,,A gyermekkori szorongás legjobb kezelése a szülők szorongásának kezelése.”

Ez igaz. Gyakran a túl nyugtalan, szorongásokkal küszködő szülők provokálják ki a szorongás kialakulását a gyermeküknél. Ezért a felnőtt személyek kezelése sok esetben enyhítheti a fiatal betegek tüneteit is.

***

Pilóta: ,,Nincs olyan, hogy tökéletesen működő repülőgép. Minden repülőgépnek van valami hibája, amivel repülsz. Más kérdés, hogy ezek a hibák nem zavarják a repülést.”

Valószínűleg igaz. A légitársaságok volt alkalmazottai szerint minden repülőgép technikai problémákkal küzd. A kérdés az, hogy mennyire súlyosak: ha egy rutin ellenőrzés során olyan hibára bukkannak, ami veszélyeztetheti a repülést, akkor a repülőgépet nem engedik felszállni.

***

Orvos: ,,A legtöbb gyógynövénynek mellékhatása van, ha gyógyszerrel együtt használjuk. MINDIG tájékoztassa az orvosát, ha használ valamilyen gyógynövényt.”

Ez igaz. Sőt, a gyógynövények önmagukban is veszélyesek lehetnek, ha nem orvosi javaslatra használjuk azokat. Ennek oka az, hogy a legtöbb gyógynövény mérgező anyagokat tartalmaz. Apró, szigorúan szabályozott mennyiségben hasznosak lehetnek a szervezetünk számára, ha azonban túllépjük az adagot, akkor többet árthatnak, mint használnak.

***

Neurológus: ,,A neurodegeneratív betegségek már jóval azelőtt befolyásolják a testet, hogy felfedeznék annak első tüneteit. Senki nem ébred egy nap arra, hogy Alzheumer-kóros. A betegség jeleit sokszor 20 évvel korábban fel lehet ismerni, mielőtt az ember emlékezete romlani kezdene.”

Ez igaz. A probléma az, hogy a demencia korai tüneteit sokan az emberek személyiségének változásának tekintik.

Similar Posts