10 idegesítő szokás, amivel a nők az őrületbe kergetik a férfiakat

Íme néhány tipikus női szokás, amiket a férfiak nehezen tudnak tolerálni:

Rákényszeríti a másikra a saját akaratát, elképzeléseit

A nőknek vannak bizonyos elképzeléseik a jövővel kapcsolatban, amit nem feltétlen egyeztetnek időben a párjukkal. Ez mindkét fél esetében csalódásokhoz és frusztrációhoz vezethet. Érdemes ezért időben megbeszélni és nem elvárni olyan dolgokat, amik csak a nő fejében voltak tervben.

Nem fogalmaz egyértelműen

Szinte minden férfi számára ismerős az a szituáció, amikor a nő utal valamire és várja, hogy a férfi kitalálja a gondolatait. Ha pedig ez nem sikerül neki, akkor egyből megsértődik. A férfiak az egyenes, pontos megfogalmazást szeretik. Nincs szükségük különböző rejtvényekre, ködösítésekre.

Gyerekes viselkedés

A nők képesek akár jelentéktelen dolgokon is rágódni és vitatkozni. De az érzelmek áramlása egy olyan emberhez, aki logikus és tiszta beszédhez szokott, inkább csak ijesztő. A legtöbb férfi szeretne felelősséget vállalni az érzelmeiért. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell érzelmeket mutatni, de ki kell dolgozni a partner reakciójának a kiszámításának a képességét.

Csapdákkal teli kérdések

“Kövérnek tűnök ebben a ruhában? Szerinted is felszedtem pár kilót?” És még folytathatnánk a sort hasonló kérdésekkel. Egy férfitól nem kérdezünk ilyeneket, mert nincs rájuk jó válasz. Ha igazat mond az a baj, ha pedig hazudik, akkor az.

Rendetlenség

Meglepően hangozhat, de bizonyos felmérések szerint a férfiak pont ugyanannyira rendszeretők mint a nők, és a nők pont ugyanannyira rendetlenek, mint a férfiak. Egy párkapcsolat alapköve a megfelelő higiénia, tisztaság, azaz az igényesség.

Más nők kritizálása

Ezzel a nők csak magukat próbálják önigazolni, de erre a férfiak nem kíváncsiak. Ettől se neked, se neki nem lesz jobb semmi. A pletykálás is igazából csak arra jó, hogy tudat alatt másokat próbáljunk manipulálni.

Nem tartja tiszteletben a másik privát szféráját

Ez általában az összeköltözéskor jön elő, és kezdetben még viccesnek hat. Viszont ha egy férfi nem teszi szóvá, akkor később nem léphet majd a feleség jóváhagyása nélkül. A nők sokkal szociálisabbak, mint a férfiak és úgy gondolják jobb, ha közel állnak egymáshoz. De a férfiaknak ezzel szemben szükségük van a személyes térre, ahol magabiztos és nyugodt lehet.

Nem mer önmaga lenni

Vegyük a sminkelést. A smink ideális módja annak, hogy kihangsúlyozzuk az erősségeinket és elfedjünk apróságokat. De azért próbáljunk természetesek maradni, és ne vigyük túlzásba. A kozmetikumok hiánya azt jelenti, hogy a nőben van önbecsülés, mert nem szégyelli magát megmutatni a világnak és a párjának. A túl sok smink pedig azt jelentheti, hogy nem elég magabiztos. Ugyanez igaz az öltözködés esetén is.

Főnökösködés

A másik elnyomása komoly konfliktusokhoz vezet. Tény, hogy, minden kapcsolatban van egy vezető, aki a fontos döntéseket hozza és ez nem mindig a férfi. De a parancsolgatás soha nem vezet jóra, mert egy idő után betelik a pohár.

Játssza a buta, védtelen fruskát

Egy nőnek legyen méltósága. Persze szeretik érezni a férfiak, hogy van kit megvédjenek, de nem szabad átesni a ló túloldalára. Egy bizonyos mértékig még oké, de ha túlzásva viszed, akkor a férfi bizalmatlanná válik.

Similar Posts