10 hétköznapi szokás, ami lebutít minket anélkül, hogy észrevennénk

Az ülő életmód, a dohányzás és a gyakori alkoholfogyasztás egyaránt csökkenti a várható élettartamot. Ezzel mindannyian tisztában is vagyunk, ám vannak olyan kevésbé egyértelmű hétköznapi szokások, melyek ugyancsak ártalmasak, és nap mint nap negatív hatással vannak az agyunkra.

Áttanulmányoztuk a legfrissebb tudományos kutatások eredményeit, hogy összegyűjthessük nektek azokat a mindennapos dolgokat, melyek súlyosan befolyásolják a gyors gondolkozást és az emlékezőképességet.

Az ábrándozás, álmodozás és a fantázia hiánya

Az álmok a képzeletünk szüleményei. Hiába tűnünk nyugodtnak és ellazultnak egy kellemes fantáziálás pillanatában, valójában az agyunk ilyenkor is keményen dolgozik. Nem véletlen tehát, hogy az iskolában a tanárok is gyakran arra buzdítják a gyerekeket, hogy gondolkodjanak el valamin óra közben, az ilyen „vándorló gondolatok” ugyanis segítik az emlékezést felnőtt és gyerekkorban egyaránt.

A tudósok bebizonyították, hogy a fantáziálás hozzájárul ahhoz, hogy javuljon az emlékezőképességünk és könnyebben idézzünk fel bizonyos múltban történt eseményeket még akkor is, ha sok zavaró tényező van körülöttünk. Hogyan működik ez az egész?

Képzeld el, hogy az utcán sétálva összefutsz az egyik régi barátoddal, és megígéred neki, hogy felhívod őt, ha hazaérsz. Útközben azonban még be kell ugranod tankolni, vásárolni, és tegyük fel, hogy észreveszel egy balesetet is, ahol kiszállsz a kocsidból, hogy segíts a sebesülteknek. Amikor 2-3 óra múlva hazaérsz, az emlékezőképességed fittsége befolyásolja, hogy a rengeteg közben történt esemény ellenére emlékszel-e még rá, hogy fel kell hívnod a barátodat. A gyakori képzelgéssel és fantáziálással javíthatjuk ezt az emlékezőképességünket.

Folyamatos brainstorming

Hiába dolgozunk önmagunkban hatékonyan, a csapatban történő munka esetén mégis látványosan visszaeshet a teljesítményünk. Miért történik ez pontosan?

A virginiai kutatóintézet tudósai egy kísérletet végeztek: egyenlő IQ-val rendelkező embereket raktak csoportba, és különféle feladatok elvégzésére kérték őket. A csoportosan végzett munka jelentősen lecsökkentette a résztvevők IQ-ját, melynek következtében a hatékony eredmény elmaradt. Ez a kutatás egyértelműen bizonyítja, hogy a rendszeres fárasztó meetingek, brainstormingok és megbeszélések visszavetik az azokon résztvevő emberek teljesítőképességét.

Gyenge világítás

Sose kapcsold le a zavaró világítást munka közben, de ami még ennél is fontosabb – ne hagyd, hogy ilyen környezetben kelljen dolgoznod. Egy új tanulmány eredményei kimutatták, hogy a tompított fény gyengíti az emberek tanulási és emlékezőképességét. A rossz megvilágítás különösen nagy veszélyt jelent az időskorú emberekre nézve.

A tudósok patkányok segítségével végeztek kísérletet: az állatokat 4 héten keresztül halvány fényben tartották. Ez idő alatt a tanulásért és emlékezésért felelős agyi területeik aktivitása csaknem 30%-kal lecsökkent. De van jó hír is: miután ugyanazokat a patkányokat jól megvilágított szobába tették, az agyi működésük 4 hét után teljesen helyreállt.

GPS használat

Egy útvonal saját magunktól történő megtalálása segít fitten tartani az agyunkat, és még öregkorban is segít, hogy tiszta maradjon a tudatunk. A GPS navigációk használata megfoszt minket a tájékozódás képességétől, ami egy nagyon fontos evolúciós képesség. Tudósok kimutatták, hogy azok az emberek, akik saját maguktól tájékozódnak, bizonyíthatóan intelligensebbek, mint azok, akik a GPS rendszerekre támaszkodva közlekednek.

Ugyanezen okból egyébként érdemes időről-időre változtatni például a munkába járási útvonalunkat. Az új, ismeretlen környéken áthaladás ugyanis szintén segít fitten tartani az agysejtjeinket, és lecsökkenti például az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.

Szűk baráti kör

Általában olyan emberek vesznek bennünket körül, akiknek az ízlése és szokásai hasonlóak a miénkhez. Ez kellemes tud lenni, ám mivel az ilyen emberekkel történő kommunikációhoz nincs szükségünk komplex agyi tevékenységre, ezért hiába érezzük jól magunkat, valójában ez negatív hatással van agy agyunkra.

Érdemes időről-időre új kapcsolatokat keresni és építeni, valamint olyan embereket keresni, akiktől tanulhatunk, és akik segítségével folyamatosan fejlődhetünk.

Állandó hangzavar

Különösen a nagyvárosok lakói állandó hangos zajnak vannak kitéve: dudáló autók, közelben leszálló repülőgépek, hangzavar az irodában, a kávézóban és a szórakozóhelyeken, stb. Hasonló a helyzet a hangosan hallgatott fej- és fülhallgatók esetében is – mivel mint kiderült, a folyamatos hangzavar nemcsak a hallásunkra nézve káros.

Egy nemrég készült tanulmány kimutatta, hogy a halláskárosodott emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek memóriakárosodásban, mint azok, akiknek nincs gond a hallásukkal. Éppen ezért nagyon figyeljünk oda, hogy minden lehetséges módon megóvjuk a hallásunkat – vásároljunk például speciális, zajszűrős fülhallgatókat, melyek segítségével alacsonyabb hangerőn is tökéletesen halljuk majd a kedvenc zenéinket.

Internetfüggőség

A tudósok megfigyelték, hogy az emberek IQ szintje az egész világon folyamatos csökkenést produkál. Miért van ez, mikor az oktatás és a technológia folyamatosan fejlődik? A válasz egyszerű: mivel a modern kütyük segítségével megteremtünk magunknak egy olyan környezetet, amiben a lehető legkevesebbet kell gondolkodnunk.

Pl.: nem kezdünk el töprengeni a különféle problémákon, hanem azonnal beírjuk azokat a Google keresőbe. Hiába tanulunk valami újat ezáltal, valójában elmulasztunk egy nagyon fontos szakaszt a tanulási folyamatban, mégpedig azt a „kutatást” és aktív gondolkodást, ami folyamatosan hozzájárulna az agyunk egészséges működéséhez.

Panaszkodás

Talán fel sem tűnik, de egy ember egy folyamatos beszélgetés során percenként legalább egyszer panaszkodik valami miatt. Ezzel önmagában még semmi baj sincs, ám van egy hátulütője: mivel a panaszkodástól úgy érezzük, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk és valódi gondolkodás és tettek helyett a panaszkodástól várjuk el, hogy majd minden helyreáll.

Kutatások kimutatták, hogy az agyunk emiatt egy mélyen elburjánzó, hibás algoritmust generál, mely miatt úgy érzékeljük, hogy sokall egyszerűbb nyilvánosan panaszkodni másoknak, mint saját magunktól megoldást találni a problémákra.

Folyamatos multitasking

Igaz ami igaz, jó dolog, ha egyszerre több dologra is tud koncentrálni az ember, ám ez hosszútávon több kárt okoz, mint hasznot: az agyunknak ugyanis nincs elég ideje pihenni.

Más baj is van: az emberi agyat ugyanis úgy tervezték, hogy csak egyetlen információáramlást képes hatékonyan feldolgozni, ami azt jelenti, hogy minél inkább megosztott a figyelmünk és a koncentrációnk, annál inkább gyenge teljesítményt produkálunk. Multitasking üzemmódban az emberek IQ-ja átlagosan 15 ponttal csökken, ami nagyjából olyan, mintha egy álmatlan éjszaka után kezdenénk neki dolgozni. Ha folyamatosan ilyen környezetben dolgozunk, az visszafordíthatatlan memóriakárosodáshoz, és az új dolgok tanulásához szükséges képességek romlásához vezethet.

Esti edzések

A mozgás kétségkívül elengedhetetlen a testi és szellemi képességeink egészségesen tartásához, ám nem mindegy, mikor végezzük. A reggeli edzés segíti az eredményes munkát és javítja az anyagcserét.

Az esti edzésekre ennek az ellenkezője igaz: az aktív mozgás megnöveli a test adrenalin szintjét, ami így utána nem fog tudni megfelelően pihenni. Ezen felül a testünknek szüksége van a pihenésre éjszaka, amit nem fog tudni megtenni, ha az esti edzés utáni regenerálódást kell felügyelnie ez idő alatt. Ennek eredményeképpen rosszabbul alszunk majd, erőtlennek érezzük magunkat és a nap közbeni gondolkodásunk érezhetően tompulni kezd.

Ha az életmódunk nem engedi a reggeli edzéseket, akkor fontos, hogy figyeljünk oda jobban az esti edzésekre: igyunk sok vizet és együnk magas fehérjetartalmú ételeket – ez segít megvédeni minket a kiszáradástól és javítja a testünk regenerálódását.

Öröm az ürömben, hogy az emberi agy egy csodálatos szerkezet, így ha fel is fedeztük esetleg magunkon valamelyik imént említett problémát, akkor sincs okunk aggódni: az életmódunk és szokásaink megváltoztatásával visszafordíthatóak ezek a negatív folyamatok. Ügyeljünk rá, hogy minél többet beszélgessünk más emberekkel, és próbáljuk meg kiélvezni a csendes ábrándozást a reggeli kávénkat szürcsölgetve.

Forrás: liked.hu

Similar Posts