Mit árul el Kate Middleton testbeszéde, az anya-gyermek kapcsolatról

Soha, senki előtt nem titkolja, hogy számára gyermekei az első számú prioritás.

Kate Middleton kicsit mindenki szívéhez hozzánőtt, hiszen kedves és barátságos személynek ismerhettük meg a médiából. Mindannyian felfigyeltünk rá, szinte főiskolás korától az imádnivaló gyermekei megszületéséig folyamatosan pozitív híreket hallottunk felőle. Az évek során egy nagyon fontos leckét is megtanulhattunk tőle, és példát vehetünk az anyasági stílusáról: ő pontosan tudja, hogyan lehet egy magas sarkú cipőben szaladni, miközben gyermekeire vigyáz. És az alábbiakban még többet megtudhatunk róla.

Annak ellenére, hogy nagyon foglalt, hiszen William herceggel állandóan úton vannak és évente körbejárják a földgömböt, ennek ellenére nagyon gyakorlatias, mindig jókedvű és mindketten csodálatos szülők. “Minden alkalommal, amikor Kate-t meglátjuk gyermekeivel, nyilvánvalóvá válik, hogy gyermekei az első számú prioritásai közé tartoznak.” – nyilatkozta Patti Wood, testbeszéd szakértő. Kate testbeszéde sokmindent elárul az anya-gyermek kapcsolatról.

A tekintete mindig gyerekei felé irányul. “Ahelyett, hogy a kamerákra, vagy a riporterekre figyelne, Kate ezzel azt közli gyermekeivel, hogy ez a pillanat mindennél többet jelent” – mesélte Wood. “Ez egyfajta különleges jelzés, ami arra fogja emlékeztetni a gyermeket, hogy a pompás körülmények ellenére a család a legfontosabb dolog.”

Kate soha nem engedi meg magának a színpadias viselkedést. A nagy nyilvánosság nem befolyásolja a vidám, játékos természetét. Végül is Ő egy vidám anyuka. “Gyakran lehet látni Kate-et, hogy nyílt szájjal nevet, ezek a ragályos mosolyok is spontán örömöt sugároznak” – mesélte Wood.

Ha jobban megnézzük a képeket, akkor láthatjuk, hogy gyakran lehajol gyermekeihez. Gyermekei arcán is látni lehet, hogy ezek őszinte pillanatok, ahol a gyermekei is boldogok. Folyamatosan odafigyel gyermekeire, nem akarja, hogy túlérettek legyenek, nem akarja, hogy szorongva érezzék magukat. “Folyamatosan figyelemmel tartja őket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben van” – tette hozzá Blanca Cobb testbeszéd szakértő.

Tipikusan Kate legalább az egyik gyermekét minden alkalommal ölében tartja. “Figyelemre méltó, hogy Kate kezei általában lazák, gyöngéden fogja gyermeke lábát” – mondja Wood. Ezzel a gyöngéd öleléssel azt jelzi, hogy megbízik gyermekében, és megadja nekik a lehetőséget, hogy ők is felfedezzék a körülöttük lévő világot.

Valóban láthatjuk, hogy mindent megtesz. Vigyáz rájuk, átöleli őket, együtt játszik velük és együtt nevet gyermekeivel. Igen, ezekkel a gyakori viselkedésmódokkal Woods rámutat arra, hogy ezek a viselkedések meglehetősen szokatlannak tűnhetnek a nyilvánosság szemében. “Kate bebizonyította, hogy gyermekeire összpontosít, nem pedig valami másra” – mesélte Wood. “Soha nem hagyja magukra gyermekeit, egyetlen lépéssel sem halad előttük, hanem türelmesen, a gyermekeket is egyenlő félként kezeli – és férje ugyanezt teszi.

Ez a fotó az mutatja, hogy Kate családja egységes. Azt láthatjuk, hogy létezik egy egyensúly a pár között, még a piros szőnyegen is együtt vannak és mindannyian egyszerre haladnak. Ezzel a pár lehetővé teszi a gyermekeinek, hogy képesek legyenek nagyobb léptekben is megismerni a világot.

William herceg maga mondta, hogy házastársával teljes összhangban vannak. “Nyilvánvaló, hogy Kate és férje jó viszonyban vannak egymással, hiszen arckifejezésük is ezt mutatja.”

Szóval, a kisbaba érkezése után változott valami? Nem hinnénk.

Similar Posts