Vicces

20 vicces szülő, akik tesznek róla, hogy sose unatkozhassanak a gyerekeik

Kétség sem fér hozzá, hogy a szüleink a létező legmenőbb emberek a Földön, ám bármennyire is szórakoztatóak és bármennyire is imádjuk őket, olykor azért rendkívül idegesítőek is tudnak lenni néha: zavarba hoznak a barátaink előtt, érthetetlen ajándékokkal bombáznak, és nem bírják elfogadni a tényt, ha már felnőtt a gyermekük. Ez persze csak a gyerekek számára …

20 vicces szülő, akik tesznek róla, hogy sose unatkozhassanak a gyerekeik Read More »

21 fotó, ami bizonyítja, hogy a testvérek néha nagyon bunkók tudnak lenni

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a testvérek közötti egészséges rivalizálás és szurkálódás már az idők kezdete óta a világ egyik legtermészetesebb dolga. Persze jobban szeretjük egymást, mint bárki mást ezen a Földön, de még ebben a nagy imádatban is jól esik olykor egy kis szemétkedés. Ha pedig szemétkedésről van szó, akkor biztos, hogy az alábbi testvérek viszik …

21 fotó, ami bizonyítja, hogy a testvérek néha nagyon bunkók tudnak lenni Read More »

16 ember, akik a körülmények vicces kombinációi miatt kerültek bajba

Mindannyian kerültünk már olyan kínos helyzetbe, amikor tulajdonképpen semmi rosszat vagy aggályosat sem tettünk, a körülmények furcsa alakulása miatt mégis rendkívül bizarr módon, mérhetetlenül megszégyenülten jöttünk ki a történetből. Az alábbi emberekkel is ez történt, életük egyik legkínosabb pillanata pedig olyan mély nyomot hagyott bennük, hogy azóta sem tudták túltenni magukat a történteken. Egy nap …

16 ember, akik a körülmények vicces kombinációi miatt kerültek bajba Read More »

10 humoros képregény, ami megmutatja, hogy milyen együtt élni egy macskával

Akinek volt már cicája az tudja, hogy ezek a négylábú szőrcsomók semelyik másik háziállathoz sem hasonlíthatók. Nem lehet összefüggésbe hozni őket a kutyákkal, ahogy más kiskedvencekkel sem, a macskák egyszerűen macskák. Azt pedig, hogy mit is jelent pontosan egy macskával élni az életünk, azt a népszerű képregény-készítő, Lunarbaboon fogja nekünk mindennél eddiginél jobban szemléltetni…? 1 …

10 humoros képregény, ami megmutatja, hogy milyen együtt élni egy macskával Read More »

VICC: Az anyós csönget az ajtón

Az anyós csönget az ajtón. – Csókolom mama! Hát megjött? – Megjöttem fiam. – És meddig marad mama? – Amíg szívesen láttok fiam. – De mama, még egy kávéra sem jön be? +1 vicc: Megy egy ember a sivatagban, találkozik egy beduinnal. – Elnézést, meg tudná mondani merre van az oázis? – Persze, menjen itt …

VICC: Az anyós csönget az ajtón Read More »

VICC: – Lányom, tényleg otthagyott a férjed?

– Lányom, tényleg otthagyott a férjed? – Tényleg, anyukám. – Biztos egy nő miatt… – Igen. – És ki az a nő? – Te vagy, anyukám. +1 vicc: A nagypapa mesél az unokáinak a háborús emlékeiről: – Egyszer egy teljes századot tettem harcképtelenné, teljesen egyedül! – Tényleg? Tüzér voltál? – Nem, szakács!

16 fotó, ami bizonyítja, hogy az időjárásnak remek a humorérzéke

Heves esőzés, baseball labda méretű jégeső, vagy két héten át tartó pusztító kánikula – az időjárás mindig a legváratlanabb módon képes meglepni az embereket. Teljesen mindegy, hogy mennyire vagyunk naprakészek az időjárás-jelentésekből, biztos, hogy az időjárás előhúz valami olyat, amit még a legtapasztaltabb meteorológusok sem tudnak megjósolni. 1 Láttál már vadcseresznye virágzást szeptemberben? Szegény fa sem …

16 fotó, ami bizonyítja, hogy az időjárásnak remek a humorérzéke Read More »