21 lehetetlen egybeesés, ami mégis megtörtént

Józan ésszel az ember azt hinné, hogy kétszer egymásután nem lehet nyerni ugyanazon a lottón, és nem kaphatunk három ugyanolyan üdvözlőkártyát olyan emberektől, akik nem is ismerik egymást. Aztán az élet persze mindig bebizonyítja, hogy tulajdonképpen bármi lehetséges és még a legelképesztőbb, leglehetetlenebb dolgok is valóra válnak olykor. Épp úgy, ahogy az a most következő 21 fotón is történt…

Ennek a háznak a lakói nagyon rajonghatnak az arany színért. És a Toyota Yaris-okért…

,,A barátom esküvőjén az egyik vendég ugyanúgy öltözött, mint a lányom.”

Három ugyanolyan üdvözlőkártya három olyan embertől, akik nem is ismerik egymást.

,,A barátnőm és a nővére ugyanolyan csokrot adott az édesanyjuknak, teljesen véletlenül. Még a váza is megegyezett.”

,,A szemöldököm kiegészíti a sapkámat.”

,,Egy év alatt kétszer is ugyanarra a színdarabra nyertem jegyet a lottón.”

,,A bátyám adott nekem egy játék repülőgépet, ami a tökéletes mása annak a repülőnek, amivel aztán én magam is repültem.”

,,A zoknim szinte teljesen láthatatlanná vált a barátom szőnyegén.”

,,Ezen a héten pontosan ugyanannyi lépést tettem, mint múlthéten.”

Egy YouTube hirdetés, ami tökéletesen kiegészíti az éppen nézett videót.

Két egymás mellett ülő férfi, akik ugyanazt a műsort nézik a tabletjukon.

,,Találtam egy kesztyűt az egyik bevásárlóközpont parkolójában és betettem a csomagtartómba. Egy évvel később megtaláltam a párját.”

,,A szemetesemnek és a kocsimnak ugyanolyanok a kerekei.”

,,A macskánk leverte a lányom akváriumát amíg nem voltunk otthon, de a halnak nem esett baja, mivel tökéletesen a szájára esett az akvárium…”

Egy hóember, ami ugyan elolvadt, de az arca megmaradt.

Egy serpenyő, ami tökéletesen illeszkedik a konyhapulthoz.

Ebben a szépségszalonban tudják, hová kell tenni a csillárokat.

,,Az egyik cukorka csomagolása üres volt, viszont a másikban kettő is volt…”

Egy madár, ami egy olyan halat tart a szájában, ami épp elejtett egy másik halat.

Vajon az ellenfél minden játékosát kiiktatják?! ?

Igaz, hogy tarolt…bár nem biztos, hogy így tervezte.

forrás

 

Similar Posts