12 titok, amit a reklámok alkotói inkább nem mondanak el a nézőknek

Ma már a legtöbb gyerek tudja, hogy ne higgyen a szemének, főleg akkor ne, mikor a TV előtt ül. Annak idején viszont, mikor a mostani felnőttek, sülők voltak fiatalok szó szerint mindent bekajáltak, amit a reklámokban láttak, például, hogy egy bizonyos sampon vagy balzsam csodát tud művelni a hajjal már egy használat után is, vagy, hogy az adott tusfürdő nem szárítja a bőrt. De hasonlóan átverték őket akkor is, mikor gyorséttermi ételekről láttak reklámot. Sajnos ezek a hirdetések feltuningolnak egy adott terméket, hogy kapósabbak legyenek az emberek körében. A mai posztunkban viszont 12 titkot hoztunk el a reklámkészítésről, ami lerántja a leplet és felfedi a valóságot.

1, A gyorséttermek valódi hamburgerekről készítenek képet, de…

…ezek nagy mértékben különböznek attól, amit valójában kapsz a helyszínen. A trükk nagyon egyszerű, egy Big Mac esetében fogják az összes alapanyagot és megfelelő sorrend szerint helyezik őket el illetve úgy, hogy mindegyik tökéletesen látszódjon, ettől még ínycsiklandóbbnak tűnik az egész. Egy ilyen szendvics elkészítése több időt vesz igénybe, mint magában a gyorsétteremben.

Mary Valentine élelmiszer-stylist szerint etikátlan így megcsinálni egy szendvicset, mivel nagyon sokan elvárják, hogy a kapott ételük olyan legyen, mint a képen, és ha ezt nem kapják meg, akkor többet nem fognak az adott étteremláncban étkezni.

2, A gyorséttermi ételek fotóihoz nyers húst használnak

Ellie Stern élelmezési stylist elárulta, hogy a hamburgerhirdetésekben nyers állapotú húspogácsákat használnak, mert attól még finomabbnak és ínycsiklandozóbbnak tűnik az étel.

3, A kávéban lévő habot akváriumszűrővel készítik

Biztos hallottál már arról, hogy a reklámokban látható ételek habjait nem lehet és nem is szabad megenni. Egyes sütemények habja például borotvahabból van elkészítve, ezért olyan szép. Vannak kávéreklámok, ahol az illetőnek egy korty kávét kell innia de kiderült, hogy az a kávé nem megfelelő arra, hogy az illető elfogyassza.

Az ilyen reklámokban instant kávék vannak, amibe habosítószert tesznek, vagy akváriumszűrőt használnak, de az is előfordult már, hogy fecskendő segítségével generáltak bele buborékokat. Nem gondoltad volna mi?!

4, A tea ételszínezékkel van színezve és szeszes italba van “főzve”

A száraz tealeveleket elsőként forrásban lévő vízbe teszik, majd vörös-barna színű színezéket adnak hozzá. Ezután a tealeveleket szárítóval kiszárítják és ismét folyadékba teszik annyi különbséggel, hogy nem vízbe, hanem szeszes italba. Ilyenkor a tealevelek hamarabb megszabadulnak a festékanyagtól és egyfajta főzési hatást váltanak ki. Keverés során forgószél tánc keletkezik, ami magával ragadja a nézőt.

5, A fazékban nem forr a víz

Ha egy porleves, tészta vagy bármilyen másik étel főzése során azt látod a reklámban, hogy forr a víz, akkor ne higgy a szemednek. Sok időbe telik, mire a fazék víz felforr, arról nem beszélve, hogy közben égési sérüléseket is lehet szerezni. Annak érdekében, hogy gyorsabban és sérülésmentesen menjen a folyamat a reklámokban egy kompresszorral hozzák létre a forrásban lévő vizet. Ez csöveken keresztül levegőt pumpál az edénybe, és így ugyanazt a hatást lehet elérni.

6, A tányérból származó gőzt füstgéppel generálják

A főzős reklámokban amikor elkészítik az ételt és feltálalják lehet látni, hogy gőzölög. Senki se higgye, hogy ez az igazság. Ahhoz, hogy ilyen hatást el tudjanak érni speciális füstgépeket alkalmaznak.

7, Speciális robotok segítenek a reklámok elkészítése során

Ezek a robotok öntik bele az italt a megfelelő pohárba, ám nem csak az ital reklámok készítésénél segédkeznek, hanem az élelmiszerrel kapcsolatos hirdetéseknél is.

Így kell elképzelni egy hamburger összeállítási folyamatot:

8, A samponhirdetések során a szép hajmozgást is úgy generálják

Bizonyára te is láttad már a sampon reklámokban, hogy mennyire csillogó, erős, fényes és rugalmas hajad lesz, ha azt a bizonyos terméket használod. Amikor látod, hogy össze-vissza ugrál a lány haja, azt valójában zöld ruhába bújt emberek csinálják.

9, A hosszú haj gyakran hamis

A szép hosszú, gyönyörű haj, amilyeneket a reklámokban látsz gyakran csak műhajak. Az alábbi kép tökéletesen szemlélteti, hogy a lánynak az a szép hosszú haj nem a sajátja. Csak azért használják, hogy fokozzák a hatást. Azt mindenféleképpen meg kell jegyezni, hogy semmiféleképp nem fogsz olyan hatást elérni a hajaddal, mint amit a TV-ben látsz. Szóval ne dőlj be mindennek, amit látsz.

10, A fürdőkádban fekvő lányok szárazak

Egy reklám felvétele akár több órát is igénybe vehet. Ha a színésznők valódi vízben üldögélnének a forgatások alatt, akkor valószínű megfagynának és elázna a bőrük, ami nem olyan vonzó. Pontosan ennek elkerülése érdekében nincs víz a kádakban, csak és kizárólag hab.

11, Annak érdekében, hogy a palack párásnak tűnjön, dezodorral fújják be

Időnként mesterséges jeget is használnak. A tényleges kibontáshoz a palack állványra van rögzítve, mivel közelképnél mozdulatlannak kell lennie.

A sörhirdetéseknél általában fontos a hab megjelenése. Tekintettel a természetesség tendenciájára, megpróbálnak nem vegyszereket beletenni a sörbe, hanem egy csipet sóval és egy koktélkeverővel vagy egy normál kanállal habosítják.

12, Ahhoz, hogy a macska a megfelelő irányba fusson, hordozót használnak

A macska a parancsok végrehajtására kényszerítése szinte lehetetlen feladat. Gyakrabban trükköket használnak. Például annak érdekében, hogy egy macska a helyes irányba futhasson (az ételhez tartozó tál felé), a tányér mögé teszik a hordozóját. A macska egy biztonságos helyet – “házat” – lát, és hozzáfut.

Similar Posts