11 röhejes szelfi paródia – csak a tipikusak a gagyi legjavából

A 90-es évek buta világát megtapasztalni, majd szinte hirtelen belecsöppenni az okos eszközök érájába, és követni a trendeket, na az teljesítmény!

Ilyen trendnek számít a szelfizős időszak, amit a 90-es években egyáltalán nem ismertek, vagy csak kevés helyen. Főként ott volt korántsem elterjedtnek nevezhetően elterjedt, ahol már javában elérhető luxus volt az internetezés.

Az USA-ban és Nyugat-Európában már tombolt a MySpace, amikor Közép-Kelet-Európa még csak ismerkedett a netes etikettel. A kétezres évek elejére azonban elérhetővé vált a Kárpát-medence lakosai számára is az internet, eléggé olcsón, és onnantól kezdve fellendült a hazai online szociális élet.

Elterjedtünk mi is a MySpace, Hotdog, Facebook hármasban, majd jött a többi csoda, és 2010 környékére lételemmé vált a szociális média világa. Aki nem volt fent Facebookon, az nem is létezett. Az utóbbi mondás már az Intagramra igaz, a Facebook a buta reklámok gyűjtőhelyévé válik lassanként.

Az a bizonyos szelfi mánia 2010 környékén harapódzott el. Kialakultak az ikonikus fajták, amelyeket a következő összeállításban láthatsz, némi variálással.

A fotós saját magáról készítette el azt a 11 borzasztó felvételt, paródiával és némi túlzással fűszerezve, amelyek már több mint egy évtizede kallódnak tömegesen a világháló bugyraiban:

#1 Szingli vagyok, de van egy kutyám

Mellék infó: A kutyám valóban ilyen ijedt volt a kép készítése közben

#2 Fél arcos tini szelfi

#3 Véletlenül sem őszinte őszinte szelfi

#4 Hiúság vására szelfi

#5 Tök uncsi minden szelfi

#6 Napszemcsi filter, mert fáradtnak tűnök szelfi

#7 Apa szelfi, összezavart, de próbálkozó

#8 “Honey Badger Don’t Care” – “Kit érdekel?” szelfi

#9 Bejelentem, hogy többé nem szelfizek szelfi

#10 Pokemon szelfi: elkapni a nem épp fotogén barátokat és családtagokat

#11 A szelfi szelfi

Tia & Tamera Mowry showjának dalát dúdoltam épp

loading...